Kárpáti Igaz Szó

1991. szeptember 04.

Áru. Ami nincs.

Avagy

Miért beteg a kereskedelem

Ismert nyugati közgazdászok egybehangzó véleménye, hogy bármely vállalat vagy állam gazdasága az ember szervezetéhez hasonlóan működik. Ha jól belegondolunk, nem lehet egyet nem érteni az ilyen állítással. Ebből kiindulva szinte mértani pontossággal meg lehet határozni, illetve rajzolni kereskedelmünk kórképét. Az általános látlelet szerint a betegség tünetei a még mindig létező és pozícióit nehezen feladó parancsuralmi módszerek meglétére utalnak. Hogy ez részletesen mit jelent?

Nos, bizonyos értelemben az orvosi fogalmaknál maradva a következők mondhatók el: A sok sótól elmerevedett gerinc gátolja a szervezetet a dinamikus mozgásban, mert képtelen a kellő pillanatban a megfelelő irányba mozdulni, a mindenkori követelményekhez alkalmazkodni. De itt nemcsak a gerincoszlop beteg, a testrészek szintén érelmeszesedésben szenvednek, és ezek a meszes véredények nem képesek friss vért, illetve árutömeget a megfelelő helyre szállítani. Az elégtelen vérellátás pedig a szervezet további leromlásához vezet.

Az egészet konkrét testbe öltve pedig el kell mondanom, hogy sem a Beregszászi Járási Tanács, sem a városi kereskedelmi osztály nem rendelkezik megfelelő vezetői apparátussal.  A meglévő egyáltalán nem felel meg a mai követelményeknek. Sőt tudtommal a járási tanácsban egyetlen kereskedelmi szakember sincs. Az ma az ideológiai szakemberek gyülekezete. Ez pedig a gyakorlatban a legnagyobb hozzáértéshiányban mutatkozik meg. Jó példa erre az üzletek nyitvatartási idejének az abszurdig való korrigálása.

És vajon mindez csak a felső körökben tapasztalható hozzá nem értésnek a következménye? Ó, nem! Vállaltunk nem dicsekedhet kiváló szakemberi gárdával. Az elvárásokról pedig hiába beszélünk tíznaponként újra és újra, ezek az eszmecserék még nem válnak az ötletek és főztök igazi konyhájává.

Egyre érezhetőbb egy árutőzsde, de legalább is egy bróker – iroda hiánya, mely felgyorsíthatná a piacgazdálkodás felé vezető mozzanatok átfutási idejét. Ma még minden vállalat elszigetelten működik, s ez nekünk kereskedőknek nem jó, mert mi vagyunk azok, akiknek fokozottan szükségük van a lehetőségek ismeretére, a konkrét információkra.

Nem lehet nem odafigyelni azokra a rendellenességekre, amiket manapság az ipar produkál. Vegyük például a Beregszászi Konzervgyárat. Itt az egyéni fogyasztásra szánt üdítők gyártását úgy – ahogy megoldották, a szállítás nem is zökkenőmentes, de a családi adagokét – gondolok itt elsősorban a külföldön közkedveltté vált literes, illetve másfél literes kiszerelésre – nem. Nálunk pedig a 0,33 literes palackok mellett a féllitereseket használják erre a célra. Márpedig ez teljesen abnormális állapot. Vagy vegyük a sorra a Munkácsi Sörgyárat. Ez a vállalat szigorúan ragaszkodik a félliteres palackokhoz, melyekből szintúgy kevés készül. A dobozos vagy a pasztőrözött sörök gyártásáról hallani sem akarnak.

Csaknem hasonló a helyzet az ásványvizek palackozásával vagy a Munkácsi Cukorkagyár termékeinek csomagolásával is. Hogy ezek a kiszerelések a vásárlónak egyáltalán nincsenek ínyére, az a gyártókat a legkevésbé sem izgatja.  Szállítók és termelők általános hibája a dinamika és a fegyelem hiánya, a minőségi követelmények semmibevétele. Az egésznek a levét, természetesen, a teljes vétlen fogyasztó kénytelen meginni.

Beregszászban például már épp itt lenne az ideje, hogy a belvárosban sétálóutcákat alakítsanak ki, amelyek mentén számos kereskedelmi és vendéglátó – ipari egység kínálhatná szolgáltatásait. Nem az autóforgalmat kellene előnyben részesíteni, hanem a lakosok és a város vendégeinek a kényelmét, egészségét. Az embereknek ugyanis a benzingőzre van a legkevésbé szükségük.

Mostanáig gyakran vádolják a kereskedőket visszaélésekkel. A panaszosok többségének sajnos valóban igaza van. Az indítékokkal azonban senki sem foglalkozik érdemben. A mi munkánknak ugyanis semmilyen erkölcsi platformja nincs. Ez pedig tragikus állapot még akkor is, ha ezt nem akarják észrevenni, és elismerni.. Leginkább a becsületes munkára ösztönző erkölcsi és anyagi elismerés hiányzik. Ez mondható el a szakértői ellenőrzésről is. Dolgozóink többször jelezték, hogy a kiküldött ellenőrök semmit sem értenek a rájuk bízott feladathoz, csak azt keresik, hogy valami hasznuk származzon az egészből.

Végezetül még csak annyit, hogy mi is gondolunk az önállósodásra. Csak éppen az egészről az a véleményünk, hogy sehogy nem lehet elképzelni az önállóságot a járás önkormányzata nélkül. Mert ugyan miként tud a járási tanács érvényt szerezni határozatainak, ha területén lévő vállalat vezetőjét Ungváron nevezik ki, és gazdasági vonalon oda is van alárendelve? A mi számunkra ez elméleti és gyakorlati síkon is elfogadhatatlan, törekvéseinkkel összeegyezhetetlen.

Ferenczy (Ferenczi) Imre

A Beregszász Városi Kereskedelmi Vállalat szervezési osztályának vezetője

U.I.: Hát igen, ezen írásom néhány héttel a rendszerváltozást követően készült. Jól emlékszem vissza az egyik amerikai pilótából közgazdásszá vált pilóta filozófiai gondolatainak hatására készült. Az IPM-ben olvastam a magyar fordítást, megtetszett, ezért olvasztottam bele az írásba.

Ami igaz, a magyarországi lapokban nem olvastam a magaméhoz hasonló írásokat, ezért tartom őket különlegesnek.

2019. szept.08.