Nyugdíjasélet

XV évf. 2010

 - Olyan, mint a Pilátus macskája –

 A Beregvidékiek Pilátust, mint helytartót, a földijeim nem nagyon kedvelték, mert amíg alattvalói állandó jelleggel koplaltak, addig egyetlen rőtvörös macskáját tejbe – vajba fürösztötte, aki ezen okoknál fogva teljesen leszokott az egérfogásról. Ezért gazdája még jobban imádta, mivel így már nem áradt felőle a tűrhetetlen egérszag.

A Pilátus alattvalói, rég bosszút akartak állni az undok, elhízott és öntelt jószágon, ezért egykor titkon bezárták, és jól kiéheztették, aki végül ráfanyalodott az egérfogásra. Találtak is egy ilyen kis fennhéjázó mitugrálszt, akit a hecc kedvéért csaliként, élve, egy mézzel teli hordó felé helyezett lécdarabkára erősítettek. A macska nyálát csorgatva nézte a finom falatot, amint az egér szerencsétlenül vergődött az alatta szédítően tátongó édes mélység fölött, amely mágnesként húzta magához.

De az egyre éhesebbé váló macskamind nagyobb érdeklődést tanúsított, a léc végén saját kelepcéjébe esett egér iránt, aki azon kívül, hogy: „Istenem, csak most segíts meg, többet soha nem bízok meg senkiben!”. A többi egerek ugyan, ha elrágják a spárgát, megszabadulhatott volna, de ki tudja miért hozzájuk nem fohászkodott. Így a többiek inkább kuncogva szemlélték pórul járt társukat.

A mézzel teli hordó a kamra sötét zugában a stelázsihoz közeli helyen pöffeszkedett magányosan áldozatával. A macska rövidesen felfedezte a nagy lehetőséget, és úgy döntött, könnyen bekebelezi a kis cincogó falatkát, mert elérhetőnek tűnt az áldozat, akivel már jó ideje viperaként nézett farkasszemet. De a vörös kandúr hiába kísérletezgetett, próbálkozásai sikertelenek maradtak, mi több, veszélyesnek is bizonyultak, amiről hősünk, megfeledkezett, mert mind gyakrabban nyelte a nyálat, vészesen korgott a gyomra. Végül sorsdöntő cselekedetre szánta magát, egyik lábával a léc külső végére lépett, a másikat pedig a hordón belülre helyezte, de rövid lábaival széles terpeszt nem tehetett. Éhsége és a szájában felgyülemlett nyál és éhség vágya mind jobban hatalmukba kerítették gazdájukat. A léc végén az egér is egyre jobban erejét és reményét vesztve rimánkodott, és nem is fohászokat, hanem csak sírdogáló nyöszörgéseket hallatatott: „Istenem, segíts…!” – ismételgette fogait vacogtatva, mert másra már nem futotta erejéből.

- Milyen kár, hogy nem vagyok kígyó! – morfondírozott magában a macska – Mert mostan belemászatnám a számba, ezt a kis szőrös tündért, aki annyi sokszor a bolondját járatta velem! – röhicskélt cinikusan magában - Hogy végre megtudná, ki az úr a házban! – és egyre közelebb kúszott a lécen az egér felé, aki félelmében végül azt sem tudta, fiú e vagy lány.

A macska számára centiméterek maradtak hátra, mikor végső cselekedetre szánta magát, gondolta, ugrásközben kapja el prédáját, és mind ketten a hordó szélén túl érnek földet. De a számításba hiba csúszott, mert amint elrugaszkodott, a kis egér elkiáltotta magát: „Bodri!”.Régi hűséges barátját hívta segítségül. Erre a macska szívén óriási áramütés hasított végig, aminek következtében célt tévesztett és beleesett a mézes hordóba, ahonnét csak nagy erőlködések közepette, apró ellenségei segítségével szabadult. Bánatára, amint kilépett a keskeny párkányra elvesztve egyensúlyát, megcsúszott. Ezek után ugyan talpra esett, de az ott felejtett tollas kosárba esett. Hiába próbálkozott a tisztálkodással, azzal még rútabb külsőt nyert. Így, amikor gazdája elé került ilyen formában, véglegesen megutálta és kiebrudaltatta az udvarából. Azóta alkalmazzák a Beregvidékiek a mondást, ha szurtos, mosdatlan, mocskos gyereket látnak, mert leginkább gyerekekre érvényes a címszóban hangzó mondás.                    Tollba mondta Oroszné Csulák Zsuzsanna, Nagybégány, 1953.

Lejegyezte Ferenczi Imre,

Nyíregyháza – Beregvidék.