Beregi Hírlap
- október 17.
Válasz egy cikkre
Tisztel Cservatyuk Olga!
Meghatottan olvastuk az Ön által írt sorokat a Beregi Hírlapban. Megkérem, hallgasson meg minket is.
Bevezetőként röviden felteszek egy kérdést: Mit is jelent ma kereskedőnek lenni? Ezt persze az tudja a legjobban, aki több évet a pult mögött töltött. A soraiból ítélve Ön biztosan nem tartozik azok közé, mert akkor tudna róla, hogy egy–egy árutömeget négyszer–ötször kell átcipelni, hiánycikk a legtöbb üzletben az elementáris higiéniai és munkavédelmi feltétel, a mechanizálásról vagy az automatizálásról még álmukban sem hallottak, rendszeresen ki vannak téve a termelő és szállító kénye – kedvének, a meghatározott munkaidőről és pihenésről is csak álmodozhatnak.
Más szóval, málhás lovak a kereskedők, akiket mindenki úgy rúg meg, ahogy akar. Aki hosszabb távon hasonló tevékenységet, vállal, csak annyit mondok: le a kalappal előtte! Én sajnálom Önt, mert szorult helyzetben érzi magát. Ezért támad rá az elárusítóra. Természetesen ez sokkal könnyebb, mint a pult mögött talpalni. De tudom biztosan, amilyen könnyen elragadták indulatai, mint vásárlót, olyan könnyen elragadnák, mint elárusítót. Számtalan példa van rá, hogy még az autóra felpakolt áru sem érkezik meg az üzletbe, ez nem titok. (1x)
Szívesen meghívjuk huzamosabb időre ellenőrnek, úgyis hiány van belőlük. Csak előre figyelmeztetem, sokan ellenőrként is belebuktak a dologba, mert nem tudtak ellenállni a kísértésnek.
Igen, megértem én, a helyi, azaz a közép –európai időszámítás sok gondot okoz. Ez nekem is zavaró, de többség elfogadta. Ezért kötelező mindannyiunknak. De a legbosszantóbb ebben az, hogy ettől se cukor, se más árucikk nem lesz több. Viszont azt alá szeretném húzni, bízom benne, hogy ezt Ön is tudja, a cukor vásárlására szóló „meghívó” nem a kereskedők találmánya.
Az üzlet dolgozói valóban nem tudták, mikor fogják osztani a cukrot, ezt az a tény is bizonyítja, hogy abban a pillanatban sem tasakjuk, sem papírjuk nem volt. Ráadásul nem ez az egyetlen árucikk. Az is segített volna Önnek a dolgok mélyebb értelmezésében, ha odafigyel jobban az üzletek munkájára. Mert ugye mindenki előtt világos, hogy ma már egyre kevesebb van, amit be lehet hordani az üzletekbe és ebből adódóan ugyanúgy ki is.
Kedves Hölgyem! Abban valóban igaza van, hogy cukor nedves volt. Ezt az üzlet dolgozói sem vitatják. Viszont az is bizonyított tény, hogy nem az üzlet dolgozói hibájából. Az ő kötelességük abból áll, hogy vagy visszaküldik, vagy eladják az ázott cukrot. Igazán sajnáljuk, hogy a szűkölködőkre gondolva, ők átvették a cukrot és vállalták az árusítást.
Reméljük viszont, hogy arra, miként került az ázott cukor az üzletbe, valóban fény derül. Ennek kiderítése viszont már nem rám tartozik.
S hogy a dolgozóink kiváló vegyészek? Ha ezt Ön egyenes értelemben gondolja, egyetértek, mert tanulmányaik során valóban sokat ismerkedtek vele. De ha átvitt értelemben írta, szeretném tudomására hozni, hogy dolgozóink több mint 40 éve kifogásolják a kannás tejfel árusítását, a liszt és a darafélék helyben csomagolását, beleértve a cukorét is.
A sok pénz szerzésének lehetőségéről alkotott véleményével is vitatkoznom kell. Biztosíthatom, hogy a sok pénzt manapság nem a kereskedők vágják zsebre. Erről könnyen meggyőződhet, ha egy kicsit jobban körülnéz a világban. Elég, ha vasárnaponként kisétál a piacra, néhanapján szétnéz Csapon. A pénzzel sajnos nem érünk sokat. Viszont, ha nem így lenne is, az vesse az első követ az ügyeskedőkre, aki ma városunkban valamilyen formában nem üzletel.
Azt sem vitatom, hogy egynéhány kereskedelmi dolgozó zsebét kisebb–nagyobb, nem egyenes úton szerzett pénz melegíti. Ám a kereskedők többsége becsületes, szakmáját szerető ember, még ha olykor meg is tévednek. Ezt inkább csak a mostani feltételek számlájára írnám. Az viszont egyszerűen bámulatos, hogy Ön mennyire informált a cukor feketepiaci árával kapcsolatban.
Azt is csodálom, hogy egyenesen az ügyészhez fordult kérdéseivel, s nem mindjárt a köztársasági elnökhöz. Önnek természetese joga van bárkihez fordulni panaszaival, hogy végre minden kereskedőt elküldjünk e fehér medvékhez, mint annak idején a kulákokat és a papokat.
Nem szeretek tanácsokat osztogatni, de már évekkel ezelőtt ajánlottam, hogy a fogyasztók hozzanak létre egy társadalmi szervezetet. De ez sajnos eddig nem történt meg. Ennek az lehetne a feladata, hogy megvédjék a vásárlók jogait.
Elmarasztalom a Beregi Hírlap szerkesztőségét is, amiért ágyúval lövet verebekre és így növeli hatalmát, tekintélyét. Ez pedig nem más, mint a párthatalmi rendszer megfélemlítési politikája. Szerintem a kritika akkor igazi, ha az konstruktív, konkrét és elfogadható javaslatokat tartalmaz, azaz együttműködésre sarkall. Ezeket a követelményeket az említett cikk mellőzi és inkább az uszítást, az emberi méltóságot rágalmazó stílust választja. Kár hogy így toboroz a lap olvasókat.
Mély tisztelettel:
Ferenczy (Ferenczi) Imre
A városi kereskedelem szervezési osztályának vezetője
U.I. 2008. május 15. Kissé hiányosan szerkesztett anyag, ami eléggé homályos is ráadásul, de nem az én fogalmazásom révén. Ez az esett is bizonyítja, hogy profi újságírók is milyen nehezen ölelik át az élet dolgait, de lehet mindössze a helyhiánnyal volt a baj, amit nem hiszek. Meg azért ne feledkezzünk meg arról sem, hogy 1991-et írtunk, és aktívan élt és él még ma is az öncenzúra. Mert a kéziratban ugyan fel volt tüntetve, hogy hová is tűnik el az áru, de valahogy a szerkesztőségi rövidítések révén, finoman elúsztak felette. Aztán, hogy a szerkesztőségért is kiálljak némileg, mert bizonyos ponton mégis csak kollégáim, bár nem hiszem, hogy ilyen védelemre a lap rászorulna, ami igaz, tájékoztató jellege vagy mérete még ma is kissé behatárolt. Hogy mit kockáztattam abban az időben, ennek az anyagnak a papírra vetésével, arról jobb nem is gondolni és beszélni.
Csak ekkor tájt bizonyosodtam meg, hogy milyen rengetegen ismertek a vidéken, mert vállalati igazgatóktól a legegyszerűbb emberekig jöttek és gratuláltak, leálltak beszélgetni velem úton útfélen, ami olykor már zavaró is volt.
Ma is emlékszem Maszinec Mihály szavaira: „No Imriku, ti dál im pizdu! Právilyno zrobiv!”
De azért az igazat bevallva,nem voltam eltelve magamtól, mert tele voltam a várható következményekből eredő félelemmel. Azért, ha történik valami, nem sokan álltak volna mellém. Ezzel teljesen tisztában voltam.
