Derceni Ibolya népművész
- Keményen megdolgozott érte -

Kígyóst nem a Beregszászi hegy, hanem a falu házai, de leginkább a hely­béliek által gondosan köréjük ültetett ősrégi gyümölcsfák és az elválasztha­tatlanul összeölelkező Beregi dombok védik, amelyek felfogják az észak-ke­leti hideg szeleket, hogy otthonosabban érezzék magukat az emberek.

Az itt élők mindig összébb húzódtak, de nemcsak azért, hogy nagyobb biz­tonságban érezzék magukat, hanem, hogy testük melegét is megoszthassák egymás között. Mert belső melegség, szeretet és más feltételek is szükségesek voltak ahhoz, hogy megszülethessen, és hosszú évtizedeken keresztül virá­gozzon a népművészet ebben a szerényen megbújt Beregvidéki kis faluban, ahol, ha estenként elül a zaj, az emberek talán nemcsak egymás kiáltását, de még a szívdobbanásukat is hallják.

Ki tudja miért, mégis néhány fokkal mordabb itt a téli idő, - talán, mert a Beregszászi hegy mohón elnyeli a nap amúgy is erőtlen sugarainak egy részét, különösen reggelente, amikor az még alacsonyabban terül szét a falu felett. Mindezek ellenére, még sem vágynak el más tájakra az itteniek, mert a nehezen megépített kuckó melege semmivel sem cserélhető fel. Úgy számít­ják, lehet, máshol még zordabb feltételek várnák őket.

Ezért nehezebben is él itt a többségben lévő magyarság, mert keményen meg kell küzdenie a természettel, az időjárással, földdel egyaránt. Így az ott­hon, az összetartozás kemény és tiszta érzése, mint a templom falai a gyü- lekezetet, úgy öleli át e vidék embereinek lelkét. Így a legtöbbjük úgy csüng a Szülőföld lehetőségein, akár télen a naspolya, mely a fán didereg, mert magára van utalva, ezért keményen ragaszkodik hozzá.

Kígyóson született Derceni Ibolya népművész, ebben a méhek által igen kedvelt faluban, ahol mindig virágzik valamilyen fa, növény vagy virág. Igaz, a Beregi dombok kissé elzárják a kilátást, ami a képzeletére készteti az
embert, hogy mi történik azon túl. Ezért a helybéliek szelleme szinte kitárul­kozik nyugat, vagyis a síkság felé, ami többszörösen kárpótolja őket a nap­lemente gyönyörűségeivel, mintegy jelképesen sugallván a világnak rejtett sóhajaikat és vágyaikat az Anyaország felé.

Ibolya, a látszatra törékeny asszonyka, a népművészet szeretetét nem iskolai intézményekben, a padok között, hanem a családi házban, otthon, az édesanyjától és rokon nagynéniktől tanulta, vagy ahogy mondani szo­kás, az anyatejjel szívta azt magába, a kender vetésétől az áztatásig, majd annak törésétől a cseppű-rágásig, azaz a fonásig. Természetesen a folya­mat ezzel még nem fejeződött be, - sőt a hátra maradt műveletek egyike sem könnyebb vagy szaporább az előbbieknél. Ezért, aki a népművészet eme ágát választotta, nagyon fel kellett kötnie a kötényét, hogy sikert, elismerést szerezzen. Ki tudja miért, Ibolya mégis ezt választotta.

1974-től 1979-ig a Területi Művészeti Alapnál (Hudozsfond) dolgo­zott, a szövőcsoport vezetőjeként, ami nemcsak bizalmat, de komoly ki­hívásokat is jelentett a számára. Majd ezt követően a Kígyósi Iskolában, biológia-kémia szakos tanárként, földrajzot, történelmet is tanított és a munkaórákon a gyerekeket a szövés rejtelmeibe igyekezett bevezetni.

Persze, abból a szempontból, hogy Ibolya tudását tovább fejlessze, másokkal szemben sokkal könnyebb dolga lehetett, mert nagyszülei és édesanyja gazdag tudással és tapasztalattal rendelkező szövők és hímzők hírében álltak, már az előtt is, amire Ibolya komolyabban érdeklődni kez­dett a népművészet eme, nem egészen „megerőltetés nélküli” ága iránt.

Így, mint ahogy e vidéken
mondják, burokban
született, mert művészi
kedvteléséhez férje-István,
az erdész, - aki
a szabad gondolkodás
mintaképe a számára,
ha nem is ösztönözte, de
nem gátolta ténykedésében.
Ezért elmés tehetsége
- akadályok nélkül
- tovább bontakozhatott,
és terebélyesedhetett.
A tehetség pedig nem
más, mint aminek teljes
mértékben át tudjuk
adni magunkat, amit.

A fotón jobbról Kovácsné Derceni Ilona a
lányával középen és balról az édesanyjával, aki
szintén Ibolya, és akitől örökölte a népművészet
szeretetét, - a kender termelésétől egészen a
szőttesek, varrottasok készítéséig.

élvezettel, eredményesen és sikerrel végzünk, ami boldoggá és elégedetté tesz bennünket az életben.

Ibolya az évek hosszú során szívós természetűnek bizonyult, megszok­ta az alkotás nehéz fizikai munkával járó mozzanatait, mint a gályarab az evezést, aki hozzánőtt az evezőpadhoz, és váratlan szabadulása esetén már csak az evező általa nyert szépségét, kezeinek érintései nyomán kifinomult különös formáját látja. A munka nehéz, fáradtságos pillanatai tovaszállnak, megédesednek a számára. Így van ezzel Ibolya is, de akkor még nem tettem említést a tengernyi teendőiről otthon: a családban, a gazdaságban, a mun­kahelyen, stb., ami még teljesebbé tette, teszi az életét. Viszont sikerei még ilyen feltételek mellett sem maradtak el.

Ám az élet nemcsak szép napokból áll. A legtöbb ember számára elérke­zik egy pillanat, amikor próbatétel elé állítja sors, - ez a kegyetlen vámsze­dő, és vizsgáznia kell, ami elől ugyan gyáván meglehet futamodni, de az olyanok, mint Ibolya, ilyet nem tesznek. A váratlanul rátörő betegségből, aminek már csak az említésétől is a legtöbb nő rettegni kezd, Ő a gyógyulás útját választja, és szinte ember feletti erővel küzd, de végül legyőzi a kórt, talpra áll. Tovább dolgozik és alkot, teljesen újjá születik - egész élete új tartalommal telítődik, és ekkor átértékelődik élete minden részlete. Ami változatlan marad körülötte, az a rendkívüli szerencsében bujkáló boldog­ság, és szeretet. Ez az, ami leginkább tevékenységre sarkalja.

Igaz az utóbbi évtizedek ésszerűsítése révén megszűntek a kender terme­lésével járó nehézségek, mert finomítottak a technológián, fonal helyett 10 és 40-es fehér cérnát alkalmaznak, de a szövés, varrás, a hímzés, és az ölté­sek fizikai és szellemi megterhelését nem tudták kiiktatni, sem gépesíteni.

Az évszázadokon keresztül csiszolódó szépre, és letisztult értékek meg­őrzésére, a maradandóra való törekvés buzgósága, kitartása ott csintalan­kodik minden öltésben, minden egyes kézmozdulatban, amit az Ibolya és családja által készített szalvéták, kendők, abroszok, függönyök, stb. hűen őriznek.

Ibolyának és családjának jelentősége nemcsak abban rejlik, hogy nagy szerepet játszottak a hagyományok megőrzésében és tovább vitelében, hanem abban is, hogy nem hagyták elhalványodni a vidék népművészeti csillagát, sajátos, egyedi ízlést formáltak az itt élők lakás kultúrájának kiala­kítása terén. Mert kevés olyan ház van a vidéken, ahol ünnepnapokon az asztalt ne Ibolyáék abroszával terítenék meg, ne függne a falon egy szépen bekeretezett szalvéta, az ablakot ne takarná a kezeik által készített függöny, az ágyon, heverőn ne díszelegne egy - egy párna, stb. Hogy hány ezer al­kotás jár kézről - kézre, fekszik valahol a szekrények mélyen ezen a vidé­ken és külföldön, az Anyaországban, azt megbecsülni is nehéz.

Ibolyának, az édesanyjával együtt, előzőleg össze kellett gyűjteni a vidék jellegzetes népművészeti darabjait, amelyek nagyon általános jellegűek- nek bizonyultak. Ezekből aztán ki kel­lett hámozni a lényeget, hogy önma­guk letisztult világán keresztül vissza tudják tükrözni a fellelt valóságot, de magasabb szinten. Ezért művé­szi és valódi érték, amit Ők közösen alkottak.

A környéken sokan foglalkoznak ha­sonló népművészeti tevékenységgel, - s noha nem tisztem közöttük rangsort felállítani, - de azt hiszem, nem té­vedek nagyot, ha azt mondom, hogy a Derceni család alkotásai az élbolyban foglalnak helyet!

Derceni Ibolya népművész.
A szerző fotója.

Ezzel kapcsolatosan, amit még érdemes megjegyezni, hogy 

Beregvidéki asszonyok többsége egy-kettőre, már a lányaik kelengyéinek, stafírungjának elkészítése után, - még saját fiatal korukban - búcsút mondanak a szövőszéknek. Így te­hát a népművészet ezen ágát kimondottan művészi szempontokból, vagy megélhetési lehetőségek biztosításaként, csak nagyon kevesen gyakorol­ják, mert ahhoz kevés a test komoly erőnléte, de fejlett érzékre, tudásra, és szellemi kitartásra is szükség van.

Kovácsné Derceni Ibolya és édesanyja - Ibolya néni - alkotásai nem öncélúak, azaz nem saját maguk szórakoztatására készültek, mégis saj­nálattal kell megjegyeznem, hogy a lakosság közül kevesen ismerik az Anyaországban. Pedig ezek az alkotások különös és egyedi esztéti­kai értéket képviselnek, mert ha szemléljük őket, eközben élvezzük is, a látványuktól felüdülünk, megfeledkezünk hétköznapjaink gondjairól, pillanatnyilag szabaddá tesznek, gyönyörködtetnek bennünket. Ezért szépek és értékesek ezek a lehetfinom kézimunkák, igazi népművészeti alkotások.

Hosszasan készülődtem, hogy megírjam Ibolyáról ezt a riportot, de nem akartam kellő megismerés, felkészülés nélkül neki fogni, ezért elő­zőleg sokszor találkoztunk és beszélgettünk, néha vitáztunk, ami után részemről nem valami mesterségesen felmagasztalt egyéniség benyomá­sát keltette. Pedig sikereiről szép számmal tanúskodik az Okleveleknek,

és más különböző elismeréseknek a garmadája, amellyel Ibolyát kitün­tették. Ezért ezzel vagy akár ezektől eltekintve, vállalom a felelősséget és biztonsággal állíthatom, Ő megtalálta élete igazi értelmét, a boldogságot. Azt hiszem, irigylik is érte egy kicsit. Vajon, ha látnák és éreznék mennyi küzdelem, erőfeszítés, munka van mögötte, akkor is azt tennék

2009. február 01.

Nyíregyháza - Beregvidék