Beregvidéki villanások

Megbecsült és veszendő értékeink

Pirigyiné Prófusz Marianna népművész
- Játszi könnyedséggel -

Ki ne ismerné Beregszászban Pirigyiné Prófusz Marianna pedagógust és aranykezű népművészt? Már ebből a kérdésből is jól kitűnik, hogy sokkal többen ismerik őt, mint azt kívül álló gondolná. Ez az elismerés természetesen nem pottyant csak úgy az égből.

Feltehetően, ezért tenni is kel­lett komolyan valamit, de olyas­mit, ami Őt az általános emberi közegből kiemeli. Így, ezáltal ke­rült az én szemszögembe is.

Istenem, Marianna! Ez az örök­ké derűsen mosolyogni, nevetni tudó, a lélek és a szellem tisztasá­gából fakadó asszony, aki az élet legegyszerűbb, és legtermészete­sebb dolgának tekinti azt, amit művel: sző, hímez, öltöget, gör­nyed, keményen dolgozik, igazi Pirigyiné Prof asz Marianna            művészi értékeket hoz létre, vala-

(A szerző fotója)                       mi magasabb, Isteni sugallatra, -

vagyis alkot. Ezek a gyönyörű munkák, amelyek komoly fizikai és szel­lemi odaadást követelnek, úgy kerülnek ki Marianna kezei közül, mint egy igazi bűvész kalapjából a galambok, szemet kápráztatóan, miközben a mutatvány legnagyobb dicsérete az ámulat.

Ülök vele szemben és gyönyörködöm ebben az igazi lélekszabadság- ban, amit átél, amit gyakorol, és élvez, - úgy, mint a hintázó kisgyerek, vagy miként egy madár, aki ágról ágra szálldogál. Passzió vele társalog­ni bármilyen témában. Eközben szépen, pontosan, művelten fogalmaz. Erre, amit a legpontosabban mondani tudnék, olyan, mint egy csiszolt drágakő. A beszédét hallgatni olyan élmény, mint a lágy természet ölén ringatózni egy csónakban. Egész lényével hatni tud a környezetére.

Már csak ezért is, számomra igazi kitüntetés előtte meghajolni. Az egész tudatomat igazi boldogság tölti el, hogy közeli ismerőseim között tartom számon, tisztelhetem őt.

Tisztelem és szeretem őt, mint embert és népművészt egyaránt, mert egy olyan egyéniség, akire fel lehet és fel kell nézni. Ezt igazolják azok az elismerések is, - közöttük az egyik legnagyobb az Anyaországé, - hogy nem alaptalan és mesterkélt a róla kialakított véleményem. Kimondottan jó tudni, látni, érezni, hogy a kisebbségi helyzettel küszködő magyarsá­gunknak Kárpátalján, - Hála az Égnek, - vannak ilyen csillagai, köztük az egyik különös fénnyel csillogó, éppen Marianna!

Prófusz Marianna, családjával és szüleivel, dr. Linner parasztházra em­lékeztető régi polgári házban lakik a Sevcsenkó utcában, a 13. szám alatt. Egyáltalán nem izgatja őket a szerencsétlen szám, ami Marianna részére inkább az ellenkezőjét igazolja.

Ugyanis kimondottan elismert pedagógus a Nagyberegi Középiskolá­ban, de talán még inkább elismert népművész, akinek már a megjelené­se, de leginkább a tehetsége, - messze eltér az átlagos Bereg-vidékiétől. Mindezért különösen szerencsésnek tekinthető.

Persze mindenki másképpen látja őt. Ez teljesen jogos, ami nem az ő megkérdőjelezhető teljesítményéből fakad, hanem abból, hogy bennünk, gátlásaink révén nem tud olyan magától értetődően a felszínre törni ez a vágy, - sok ok miatt - mint Mariannában. Pedig igazán ideje lenne ezzel foglalkoznunk, hogy teljesebb életet élhessünk mindannyian.

Én, Marianna igazi szépségét elsősorban szellemében látom, ami ben­sőjében lakozik, onnan árad, és irányítja kifinomult érzékét, szemeit és kezeit, az egész lényét, amikor összeválogatja a kézimunkáihoz szükséges alapanyagokat: színes pamutokat, cérnát, stb., hogy azokból a megfelelő eszközökkel számunkra komoly és mély esztétikai élvezetet nyújtó, gyö­nyörűbbnél gyönyörűbb népművészeti alkotásokat hozzon létre. Persze, akik nem látták ezeket a lehelet finom darabokat, számukra nehezen el­képzelhető azok minősége és valódi értéke. Viszont, akik látták, azoknak meg nem egyszerű szavakba önteni ezt a csodát. Így jártam magam is.

Az általa alkalmazott szövés-szerkezet, a színek, a díszítés arányai vég­telen lehetőséget kínálnak, de ugyanakkor sajátos fegyelmezettséget is követelnek. Szigorú korlátokat szabnak, és csak ezeken belül tudja ér­vényesíteni saját szellemének, minden művész számára oly fontos ön­megvalósítását, személyének kibontakozását, amely a két dimenzió ál­tal bizony nem kis nehézségbe ütközik. A népművészet eme ága azért is különleges, mert nem ismeri a térbeli ábrázolást, de a vágy és az akarat teljes mértékben leküzdi ezt a nem egészen kicsi akadályt.

Lelki füleimmel hallom a hátam mögött, amint az ilyen és a hozzá ha­sonló tevékenységre mondják: „Ugyan már, mindez nem nagy kunszt!” Akik ezt állítják, azok számára, valóban, igen, úgy van. Mert nem igazán ismerik a népművészet eme nehéz ágát, amikor szellemet, ideget, szemet, kezeket, gerincet meghajlítva, erősen görnyedt állapotban kell dolgozni az esztováta fölött.

Nem is őket szeretném az ellenkezőjéről meggyőzni, nem is számukra írom ezeket a sorokat, hanem azokéra, akik Isten igazából szeretik és ér­tékelik a népművészet eme óriási türelemmel, fáradtsággal és fejlett érzé­kekkel előállított mezei virágszőnyegre emlékeztető darabjait, amelyek úgy árasztják az emberi jóságot, szeretetet, akár egy hatalmas érett búzatábla. És, ami jóságos és szép, és főleg igaz, - tehát létező és a tökéletesség felé tartó dolog. Ezért azt is mondhatjuk rá, hogy eszményi, ha nem másért, hát azért, mert felemelő és élvezetes látvány megsimítani, megfogni belő­lük egy-egy darabot, hát még huzamosabb időn át, netán egy egész életen keresztül használni őket, mint lakásdíszítő elemeket.

Mariannával sokszor találkoztunk már, nagyon jól ismerem, több min­dennel azonban még sem vagyok teljesen tisztában. Mondjuk, hogy meg­szerette a népművészetet, az érthető. Mindent megszeret az ember, amit sokat gyakorol. Igaz a korbácsütéseket nem, azt legfeljebb megszokja. De számomra titok, mi az, ami akaratát hajtja, ami fáradt pillanataiban pihen­teti, ami feloldja szorongásait, félelmeit. Mert vannak ilyenek, és nemcsak neki, mindenkinek. Az emberek legtöbbje önmagának is nehezen vallja be ezeket. Ám Marianna a kérdésre elmosolyodik, - s ezt a mosolyt most, amikor írom e sorokat, újra magam előtt látom.

Marianna nagyon tiszteletre méltó. Nemcsak, mint ember és népművész, de mint kiváló családanya is, amint neveli a gyereküket, ahogyan gondos­kodik a szüleiről. Igaz, ezek a dolgok általában oda-vissza működnek na­gyon jól. E felől nem fontos kérdezősködni, ezt látni, és érzékelni kell, ami amúgy is szembetűnő. Igaz, ennek kialakulásában tevékenyen segítették, ma is segítik a szülei, de ettől a szoros, egyben a szabadság legfontosabb mozzanatait őrző kapcsolattól, egy cseppet sem csökken Marianna értéke, egész nagysága, inkább fordítva, tovább növekszik. Szerintem vitathatat­lan, hogy ez a kétségeket kizáró, és hatékonyan működő kapcsolat, nagyon sok tekintetben óriási tartalékokat, másokhoz viszonyítva előnyöket rejt magában az egész család számára, mert így egy igazi közösséget alkotnak.

Marianna alkotásai azért szépek, mert azokban szoros és megbonthatat­lan egységben van önmagával és a helyi emberek és tájaink sajátosságaival. Kétnyüstös szövésein jellegzetesek az összeölelkező színek: fehér x fehér, fehér x piros + fekete, fehér x fekete + kék záró minták. Mivel a színek a helyi emberek ízlés világához és csoportokhoz kötődnek, ez által a már elkészült alkotás társadalmi jelleget ölt, mivel, amit készít és művel, ilyen forrásból fakad.

Nekünk, csodálóinak, vele szemben az lenne a feladatunk, hogy ezt az üzenetet, mint a tartalmat és a formát, - a népművészet eme magas fokát, - felismerjük, és egymás felé közvetítsük, hogy ugyan olyan érzelmek has­sanak át bennünket, mint őt az alkotásai pillanatában. Már csak azért is, mert munkáinak érdekessége, hogy azok formai és belső tartalma, mint említettem, nem egy bizonyos befogadó részére, hanem mindannyiunk számára szólnak. Ezért érdemes és illő odafigyelnünk.

Tevékenységének érdekes mozzanata, hogy a többi művészekhez viszo­nyítva, mint népművész egyáltalán nem panaszkodhat arra, hogy nem volt kellő elismerésben része. Mert Aranyesőként hullott rá a különböző elis­merések egész sora úgy pedagógusként, mint népművészként.

Az egyik legkiemelkedőbb közöttük a Magyar Köztársaság Elnökének elismerése, ami biztosan újabb sikerekre sarkalja Prófusz Marianna nép­művészt a jövőben is, de nemcsak őt, hanem azokat a fiatalokat is, akiket olyan nagy és őszinte lelkesedéssel tanít a Nagyberegi Középiskola, - a vidék egyik legjobb és legszebb feltételeivel rendelkező tanintézményében.

2009. május 18.       Beregvidék- Nyíregyháza