Egy csúnya lucskos álom margójára!      

Mint a pezsgősüvegből a dugót

Sokáig haboztam, mire elhatároztam magamat, hogy keresek valami kényelmes megoldást a motorozásom színvonalának emelése érdekében. Igaz, itt Nyíregyházán nem sok megoldás kecsegtetett, de a motorozás vágya és szeretette erősebbnek bizonyult és győzött. Így kötöttem ki előbb a Szász Károly által vezetett Óriás kerék klubnál, amelynek tagja lette, és néhány rendezvényen részt is vettem. Ám a kapcsolatunk annál fogva, hogy internetes volt, amivel nem rendelkeztem, megszakadt. Majd társakat keresve egyedül kóboroltam, ami az igazat bevallva, jó is meg nem is.

Aztán nem messze tőlünk működő „VAM egyesület”-ben kötöttem ki, amelynek vezetője X.Y, aki az első látásra kedves embernek bizonyult. Az egyik rendezvényükön megismerkedtem vele és kértem a felvételem a társaságba, de mivel nem felv.ürlapja, mondta, menjek el máskor a nem messze lévő lakására és ott lerendezzük. Nem láttam benne semmi veszélyt, ezért, ahogyan nálunk mondják,”álltam a kötélnek”. Rövidesen ott is álltam az éves tagságdíjjal a kezemben, az egymás szomszédságában lévő három ingatlanjának egyik kapujában. A kapuban vészesen csaholó kutyák, a fejem felett, több oldalról, közterületen kandikáló kamerákkal körül véve. Mit mondjak, nem vagyok beszari, de egy kicsit végig futott rajtam a hideg. Ilyen biztonsági rendszerrel nem rendelkezett még talán az olasz maffia sem.

Már meguntam a várakozást, éppen elakartam menni, amikor kicsoszogott az egyesület vezetője.

- Miért nem voltál pénteken a szalonnasütésen? - vont kérdőre, mivel az első találkozáskor elújságolta a következő programjukat és időpontját.

Nem is tudom, mit válaszoltam, de az igazából nem akartam részt venni, mivel eléggé görbén és szálkás szemekkel nézem ezeket a szalonnasütéseket: nem tudnak megfelelő kenyeret, szalonnát választani, sem pedig megfelelően megsütni: Nem ismernek csak egyetlen szalonnasütési módszert.

Majd végül mondja, menjek beljebb, amire nem szívesen vállalkozom, mert egyedül voltam odahaza. Az asszony elutazott, tele voltam munkával. Mivel nem szeretem elrontani mások hangulatát, bementem. Bár ne tettem volna. Elébem tolta az kérelmi lapot, amit kitöltöttem és aztán fél lépésre sem tőlem, állandó lihegés közepette, meg kezdődött a dicsekvés, ami előtt még meggyőzött, hogy nincs odahaza senki. Amit nem tudtam mire vélni sokáig.

Ezt követően, elindultunk abba a helységbe, ahol a rendezvényeket tartották és eközben megmutatott néhány rossz fotót a rendezvényeikről. Hogy fotósként mi volt a véleményem, na, mindegy.

Tovább mentünk abba a helységbe, ahol a család motoros gyűjtemény kb 30-40 vagy ennél is több motorkerékpár állt egymás mellé besorolva, amihez műhelyrész is társult. Azt elhagyva az utca túl oldalán lévő udvar és lakóház következett, ahol akkor éppen a fia szingliként tengette életét: a hálószobát, paplant, párnát, lepedőt, képeket, stb., de a fél lépés köztem és közte az maradt, hiába igyekeztem nagyobbakat lépni, nem segített. Mindez úgy érdekelt engem, mint a vonaton ellenőrző jegyvizsgálót a Feri hegyi menetrend. Inkább a visszajáró sorsa izgatott, amivel kapcsolatosan megnyugtatott, hogy a legközelebbi szombaton úgy is rendezvény lesz, akkor majd lerendezzünk mindent. Kicsit tarkómat vakargatva egyeztem a dologba, mert a konyhapénzből csentem el a pénzt, amit a feleségem a számomra itt hagyott, de mivel csak a következő héten érkezett, hát bólintottam. Gondoltam, addig kibírom éhen is-

Így az elhatározásomat tett követte, befizettem a tagságdíjat, az ötezer forintot, amit elfogadhatónak tartottam, de tagsági könyvet, elismervényt az átvett pénzről, mivel húsz ezrest adtam, sem visszajárót nem kaptam, még egy szóbeli instrukciót sem, hogy az egyesületen belül, mi a módi. Ezt szeretném aláhúzni, mivel következőkben ez fontos szerepet kap.

A következő rendezvén, szombaton, újabb szinte egész naposra lett kitűzve, amire viszont elmentem. A rendezvényt X.Y. és felesége a közelben lévő Lepke utcai sarki telkén rendezte sátorban. Pörköltet készítettek, szeszes italok, üdítők és valamilyen jubileummal kapcsolatosan sütemény, azaz torta és más dolgok is voltak feltálalva. Hogy ne menjek üres kézzel hát vittem egy általam dekorált félliteres üveg vegyes pálinkát és átadtam X.Y.-nak.

A felállított sátor és nagy meleg ellenére az emberek többsége inkább kint a napon tartózkodott, ott ismerkedtek, beszélgettek, társalogtak, ki miről tudott.

Mivel társas lény vagyok, igyekeztem én is bekapcsolódni. Így személyesen a X.Y-nal is össze találkoztam és érdeklődött, hogy mi a véleményem. Mivel teljes mértékben tisztában voltam és vagyok a magyar emberek jelenlegi lelki állapotával, meg amúgy sem tartottam volna helyesnek, nem vagyok olyan becsvágyó, hogy egyszerre kiöntsem az egész bili tartalmát, ezért pozitívan nyilatkoztam. Ami láttam tetszett a vezetőnak.

Már itt megvolt az első véleményem, persze magamban, ami nem csoda, hiszen egész életemben szervezéssel foglalkoztam. Azt is kifogásoltam magamban, hogy pörköltet készítettek olyanok, akiknek a leghalványabb dunsztjában sem volt ennek az ételnek az elkészítési fortélyai. Már magában a hús, amely száraz és különböző fiatal és vén sertésekből származott, megválasztása sem volt szerencsés, de magát az elkészítési módot sem találtam kielégítőnek. Egyszerre öntötték fel a friss és lefagyott húst v fiatal és vén sertés húst. Így történhetett meg, hogy az egyik túlfőtt, a másik meg nyers maradt.

S ha túl sok a megalkuvás, akkor nem tudja az ember, elfogadni, amit a túrós torta minősége, amire az egyik szomszédasszony hívta fel a figyelmemet: „nehogy egyen belőle! Láttam, hogy milyen körülmények között és hogyan készítették!”, váltotta ki belőlem. A tortából csorgott az édeskés-savanykás íz és gusztustalanul lágy volt, de a figyelmeztetés ellenére, megkóstoltam, ami nagy marhaság volt a torta fertőzöttségének veszélyei miatt. Ám enyhe hasmenésen kívül, nem lett nagyobb bajom, amit persze előidézhetett más dolog: jégkrém, gyümölcs, stb., fogyasztása is. De megúsztam.

  Aztán egy hét múlva az első motoros túra – Irány Tarcal. Másoktól tudom, meg honnét és mikor indulunk: a tokai úti benzinkút, 9 óra. Szép számmal összegyűltünk, aztán néhány perccel a megadott idő után elindulunk, talán 2-3 km-es bolyba széthúzódva. Rögtön ráébredek, hogy nem túlzottan jó így közlekedni, mert az ember nem a feltételekre, hanem a saját és egymás épségére igyekszik figyelni, ami kissé zavaró volt a számomra, de minden baj nélkül megérkezünk a Tarcali focipálya területére, leparkolunk. Csak úgy megjegyzem, az élbolyban, valahol harmadikként vagy negyedikként érkeztem. Pedig nem igyekeztem, mindenáron az elsők között lenni. Alig vártam a rekkenő hőségben, hogy lerángathassam magamról a motoros védő öltözetet.

Lassanként befutnak a többiek is. Közben a „mieink” állítják a sátort, talpára a bográcsost, az asztalt, segédeszközöket. Pillanatokon belül pattan a tűz és már neki is látnak a főzésnek. A menü: toros káposzta lesz, de addig: tepertő, hurka, kolbász felsütve, savanyúságnak hordós káposzta. Az egyik után sem nagyon kapkodom, mert káka bélű vagyok, és reggeliztem is. A többit nem is tudom, sorolja-e? Mind egytől-egyig nehéz kaja: végtelenül fűszeres: csípős, sós, borsos, a kolbász túl füstölt, a kenyér pedig, mint vatta, fehér és összecsomósodik a szájban. Húsfélékhez való valódi barna kenyér pedig nincs. Nem tudom, ki mit tenne, én hallgattam, valahogy éreztem, hogy valami vészes dolog közeleg felém.

Amikor egyik-másik megkérdezte: „Miért nem eszel?” Megmondtam. Nekem ez volt a véleményem. Hát hazudtam volna? Persze biztosan átadták az egyesület vezetőjének, a X.Y.-nak, akinek a felesége is ott volt. Néha vele diskurátam. Mondom, milyen szépek a szemei, amire azt ajánlottam, megalakíthatnánk a Szépszeműek pártját, amit nem ellenzett, kedvesen fogadta, de a párt szóra rosszul kezdtek állni a szemei. Ezért nemsokára másfelé tereltem a szót.

Közben telt az idő és készülődni kezdtek az ebédhez, amiből kisebb sor lett. Mivel nem voltam túlzottan oda az ebédért, hát beálltam a sor végére, megköszönve a felajánlásokat, hogy álljak közbe.

Sok elosztói turkálás után, megkaptam én is a magam részét, de végignéztem egy sor olyan kicsinyességet, hogy az nem igaz. Miként jutott egyeseknek csak kimondottan hús és miként káposzta, mint idegennek. Keserűen mosolyogtam az orrom alatt, aztán kértem egy darabka hófehér kenyeret, amit odahaza csak nagyon, de nagyon ritkán eszem és leültem a sátor alá és ezt a nagyon agyon sütött toroskáposztát megpróbáltam elfogyasztani. Hazudnék, ha azt mondanám, ízlett. Persze, inkább és szívesebben állítanám az ellenkezőjét, mert olyan vagyok, hogy inkább éhezek a szépre, mint a rossz véleményre. Imádom Krúdy Gyulát, az ételeit!

Az ebéd után, mint odahaza, szerettem volna egy kicsit elhüssölni, de nem nagyon volt rá lehetőség, mert a stadion körül szinte egyetlen fa vagy árnyékban lévő lóca nem volt. Így csak a sátor alatt fáradtan üldögéltem. Majd a változatosság kedvéért felálltam sétálni, amikor véletlenszerűen összetalálkoztam a helyi polgármesterrel és kedves feleségével. Fiatalok, bájosak aranyosaknak, messziről látszott, lüktett bennük az élet. Elkezdtem velük, enyhén szólva viccelődni, amiből később kisebb furdalásom lett, mert azon kaptam magamat, hogy itt Magyarországon nem nagyon ismerik az olyan hangnemet, amelyet éppen választottam. Ezért folyamatosan áttértem egy komolyabb beszélgetésre, amiből kiderült, hogy a férj a helyi közösség polgármestere és a függetlenek képviselője. Mivel ez, így szóba került elkezdtem érdeklődni a helység felől: nem város-e a helység, mi fő érdeklődése a közösségnek, azaz mezőgazdasági vagy ipari, stb., amikor a néhány lépésre hallgatózó egyesületi vezető, nem lépett, hanem odarohant, és rám ordított, de úgy hogy az 50-100 méter körzetben állók sorra lefagytak, hogy „Ne politizálj!”. Úgymond, szabályszerűen érthetetlenül néztem rá, amíg el nem távolodott. Előbb azt gondoltam viccel és legyintettem. Aztán néhány másodpercnyi szünet után továbbfolytattuk a beszélgetést a polgármesterrel, akit, mint észrevettem kíváncsivá tett az érdeklődésem, ezért szívesen beszélgetett. Azonban az egyesület vezetője, X.Y., de drasztikusabb hangnemben, újra megismételte a velem szembeni kirohanását: „Megmondtam, hogy ne politizálj! Mit politizálsz?!” Erre még többen odafigyeltek.

Azt hiszem nem alaptalanul, velem együtt a polgármester is kezdte kellemetlenül érezni magát, ezért elnézést kért és egy kézfogás után távozott. Bazi szarul éreztem magamat, ezért csak ide-oda sétálgattam tehetetlenségemben és megalázottságomban, hogy a feszültségemet valamiképpen feloldjam.

Nem sokára láttam, hogy egyesek szedelőzködnek, készülődnek, ezért miután többen, távoztak. Akik a közelemben voltak tőlük elbúcsúztam, de távolabb már nem vettem a fáradtságot, hogy személyesen 50-70 embertől kezet rázva elbúcsúzzak. Aztán, egy tőlem 10-15 évvel fiatalabb párral, én is kereket oldottam, elindultam velük haza. Mit mondjak, kissé savanyú képpel érkeztem haza, amit a párom rögtön meg is kérdezett, amire csak legyintettem. Gondoltam, nem fogom terhelni minden féle marhasággal, túl leszek rajta.

Az egészben az vigasztalt, hogy közben végeztünk egy kisebb túrát a faluhoz közeli templomhoz és készítenem még nyugodt állapotban, néhány elfogadható fotót.

Mit mondjak, csúnya és lucskos álom lett belőle.

2018. június 17. Nyíregyháza