Utólagos megjegyzés:

A dolgozat részét nem képezte, de mellékelve volt

Sajnálkozásaim

Tisztelt Pályázat Kiírók! Szomorúan, és kétségbeesésem közepette kell szólnom arról, tényről, hogy Kárpátalján, a rendszerváltást követően közel húsz év múltán is, a levéltári anyagokhoz való hozzáférés a mai napig erősen korlátozott, ami a személyes tapasztalatomat illeti, ez azt jelenti, hogy egyes kiváltságosaknak engedélyezett, míg másoknak teljesen megtagadott. Az utóbbiak közzé soroltak engem is.

Ezért több adattal nem tudtam hitelesebbé és érdekesebbé tenni a dolgozatot, mivel a Kárpátaljai Megyei levéltár az általam 2010 februárjában beadott kérelmemet, a Beregszászi Városi Kereskedelmi Vállalat irataihoz való hozzáférésem engedélyezésével kapcsolatosan, 2010 júniusáig figyelmen kívül hagyta, azaz hallgatásával nem engedélyezte, ami erősen behatárolta az elképzelésem kivitelezését. Természetesen mindezt nem azért teszem szóvá, mintha a Pályázatokat Elbíráló Bizottság sajnálatát szeretném kivívni saját érdekemben, vagy ebből bármilyen előnyt szándékoznék kovácsolni önmagam számára, hanem azért, mert elítélem a Kárpátaljai Levéltár demokráciaellenes magatartását, amely gátolja a múlttal kapcsolatos tényfeltárásokat és történtek értékelését.

Eközben hajlamos vagyok azt gondolni, hogy a Beregszászi Városi kereskedelem levéltári anyagaihoz való hozzáférés megtagadása, csak személyesen nekem, mint magyarnak szól, ami nemcsak szabad akaratom kibontakozását, de személyi jogaimat, mint emberét is sérti.

Továbbá, a levéltár e demokráciaellenes megnyilvánulásában, szép és szabad akaratom, személyi jogaim korlátozását a törvényellenes megkülönböztetést látom veszélyeztetve, amit nehezen tudok elhinni, feldolgozni és elviselni már csak azért is, mivel bizonyos politikai és gazdasági előjelekből ítélve, Ukrajna azon országok közzé szeretne tartozni, ahol ilyenek nem léteznek. Ezért a velem történteket, mindössze a helyi ügyintézés sajátosságaiként könyvelem el, de annak ellenére, hogy mindez nem tárgya a pályázati kiírásnak, kötelességemnek tartottam, hogy minderre felhozzam a környezetem és a Pályázatot Meghirdetők figyelmét.

Tisztelettel:

2010. július 23.

Beregvidék – Nyíregyháza

Ferenczi Imre

A háború után, a 10-12 ezer lélekszámú Beregszászban, a kiskereskedelmi hálózatot és az akkor meglévő vendéglátó – ipari egységeket, egy közös vállalatba egyesítették. Közgazdasági nyelven úgy is lehetne mondani, hogy a vezetési tevékenység és a munkaszervezés hatékonyságának érdekében, a már bekebelezett és államosított alapon, tőkekoncentrációt hajtottak végre. Ebben a formában a város egész kereskedelme, vegyes-kereskedelmi vállalatként közel két évtizedig élelmiszer- és iparcikk-kereskedelem valamint a vendéglátó-ipar együtt működött. Ez az erősen központosított állapot azonban, egész időszaka alatt erősen behatárolta, szerteágazóan akadályozta az egyesített vállalat tevékenységét, fejlődését.

1. I.: Nagybetűvel szeretném aláhúzni, hogy mára, a levéltár új vezetése kijelölése óta, a helyzet megváltozott, ami azt jelenti, hogy bár írásbeli kérelem benyújtása szükséges, de annak elbírálása után, a kérelmező egy évig, a levéltár bármely fiókjában, dolgozhat, - kutathat.

A következőket viszont apró betűvel írnám, mivel kimondottan a személyemet érinti. A dolgozatom nem kapott kimagasló helyezést, bár egyes bírálóbizottsági tagok, a döntést követően kezet ráztak, gratuláltak, mások viszont, erősen nem tetsző hangokat pengettek, amikor egészséges eszközökkel a közzétevésének lehetőségét próbáltam elérni.

Eközben más, nyelvtani szempontokból erősen kifogásolta, és amikor rákérdeztem, mégis melyek azok a komoly hibák, ismertetné? Erre készségesen a következő okot hozta fel: „Rövidítés után nem kell pontot és veszőt is tenni.” Valóban volt egy ilyen hely a dolgozatban, amely így hangzott:

………………………………..

Hát kevesen múlott, hogy hangosan el ne röhögjem magamat. Ezt, csak azért nem tettem, mert az úr eléggé magas és befolyásos beosztásban dolgozott és tartottam tőle, visszaél az emberi nyíltságommal. Mivel tapasztalatból tudom, hogy válaszolnak az emberek a kinevetésre.

Persze az is igaz, hogy olyan kifogást is emelt az illető, hogy nincs még egy személy aláírása, aki átnézte a dolgozatot. Kérdem tőle, hogy mégis kire gondolt? Amire mondott néhány nevet. Mondja: „Ők szakértők!” Újra vissza kellett tartanom a nevetést, mert olyanokat ajánlott, akik nem az, hogy nem ismerték a szovjet kereskedelmet, de még Kárpátalján sem voltak egyetlen egyszer sem.

Aki tőlem, aki Vörös Diplomával végeztem az Ungvári kereskedelmi technikumot és közel kiváló eredménnyel a Kijevi Kereskedelmi- Közgazdasági Egyetemet, és az egész életemet több mint 42 évet a szovjet kereskedelemben dolgoztam le, jobban és hitelesebben írja meg azokat a történéseket, amelyeket személyesen átéltem, hát leteszem előtte a garast.

A dolgozatomat ugyan átnézte egy kimondottan illetékes szakember, aki kissé magasabb tudással és pozícióval rendelkezett attól, aki a kifogásait felhozta, de nem akartam a nevével úgymond „kérkedni”, ezért elhallgattam. Az viszont, hogy nem volt az illető kereskedelmi szakértő, tény, de tudományos fokozattal rendelkezett.

Az egyik, ezért nem kapott a dolgozatom megfelelő elismerést, amit egyáltalán nem sajnálok, mivel fiatal kutatók számára volt a pályázat meghirdetve. A másik pedig az, hogy az én dolgozatom, úgymond „tele volt hibákkal”.

Az előzőt még elfogadom. Bár akkor, a hetven körül jártam, kezdő írogatónak számítottam magamat, mivel első kutatómunkám, alig egy évvel azelőtt jelent meg, de nem sajnálom, hogy ki szitáltak, mert így legalább egy jó helyezéssel valamelyik fiatalnak több került, aki bizonyosan örült a díjnak és emlékezetes maradt egy életre.

Ezt viszont nagybetűvel kellene írnom, hogy a magyar nyelvvel párhuzamosan, hivatalosan tanultam az orosz, angol, ukrán, német nyelveket, és az anyanyelvemet, amelynek a magyart tekintem, mindössze középiskolai szinten. Úgy gondolom, hogy volt tanáraimnak: Márkus Menyhértnek, Tóth Andrásnak, és Parászka Ágnesnek, az utóbbi még él, egyáltalán nincs mit szégyenkezniük miattam, hogy nem rendelkezem megfelelő írói készséggel és adottságokkal.

És teljesen ellentétes a valósággal az az állítás, hogy írásaim tudománytalanságuk, nyelvészeti hibáik és alacsony művészeti színvonaluk miatt, nem közölhetők, mint ahogyan ezeket ellenérvként velem szemben felhozták.

ÉS AMIT FONTOSNAK TARTOK HOGY EZT AZ ANYAGOT BUTASÁGOMNÁL FOGVA TELJES TERJEDELMÉBEN ISMERKEDÉS CÉLJÁBÓL ODA ADTAM  CSATARY GYURINAK A FŐISKOLA TANARÁNAK, AKIVEL REMÉLEM, NEM JÁROK ÚGY, MINT CSANÁDI GYÖRGGYEL ÉS VALERIJ RAZGULOVVAL