SzSzBM-i Szemle

2007. 3.sz

(A közlést követően kiegészített)

VÁZLATRAJZ

 Egy fotográfus dinasztia életéről

BEVEZETŐ

MÚLTIDÉZÉS

…Szóval, látom a belvárosban, amint az egyik réztányéros cégtábla alatt rövid időn belül immár harmadszor sepregeti a járdát az inas. A borbély mester odabent serénykedik, „soha senki által nem hallott titkokat” sugdos a kedves törzsvendége fülébe, hogy ezzel is kihangsúlyozza kliense rendkívüli fontosságát, akit legelsőként informál bizalmasan a történtekről, amelyeknek szemtanúja volt a minapija a mester.

Az inas néhány perce az egyik szépreményű ügyvédi bojtárt buzgóságában a közeli sarokig kísérte, s közben tisztogatta finom lószőr ecsetjével a nem létező pihéktől a kétfilléres borravalóért, ami kimondottan őt illeti, ha sikerül megszolgálnia érte. Jelen pillanatban nem annyira takarítás a dolga: a fő feladata az ajtóban való köszöngetés, a vendégcsalogatás lenne, de most éppen egy kondor kendőbe bugyolált kontós lányt simogat fél tekintetével, akivel már jó ideje köszönő viszonyban áll.

 A lány néhány házzal odébb, a díszcserjék mögött, kimondottan az ő kedvéért húzta át sáros lábbelijét a fekete aranyként csillogó, kemény szárú csizmácskára, hogy csak hadd lássák ezek a mihaszna aszfaltkoptatók, őt nem akármilyen tőről vágták.

BEREGI HIRLAP

2001. október 27.

 Emlékezzünk a régiekről

KRÓNIKA KÉPEKRŐL „ELBESZÉLVE”

Déda Beregszásztól úgy 3-4 kilométerre lehet és a határának legmagasabb része, a hegy a falu közepétől még az alacsonyabb házak mögül is csak úgy látható, ha valamelyik távolabbi ház sarkából nézi az ember. Mindez azért van, mert a magaslat alapterülete nem túl nagy, ráadásul a falutól is kissé távolabb fekszik. Ezért még a késő este „tele hassal” fészkükre térő varjak sem kerülik meg, hanem egyenesen áthúznak felette. Így joggal mondhatjuk, hogy a falut még a természet sem nagyon védi, nemhogy az ember vagy a hatalom. Itt az ember csak önmagára számíthat vagy jobb esetben a szomszédjára.

Beregi Hírlap

2001. február 24.

 Önportré

Sáradi László és felesége. Önportré.

 Profi volt a profik között

Csak többszöri nekifutásra sikerült összegyűjtenem ezt az anyagot Sáradi Lászlóról, városunk egyik legismertebb fotográfusáról, aki már jó néhány éve elhunyt, de ennek ellenére elevenen él a beregszásziak emlékében. Mert fekvő kőként terpeszkedett el emlékezetünkben, amivel az idő lassú csorgása sem nagyon tud igazából mit kezdeni.

SZIVÁRVÁNY

1999. január 16.

Neves fotósok

Revacsko József

Józsi bácsi, akiről rengeteget beszéltek és beszélnek még ma is, nemcsak rendkívüli ember és kiváló fotóművész, de nagytiszteletnek örvendő bankvezető is volt. 1913-ban született Ungváron. Gyermekkoráról keveset sikerült megtudni. Ezért hogy miként lett fotós, ma már csak pszihologiai visszavezetéssel és némi ráérzéssel próbáljuk felmérni. Annyi bizonyos, hogy a kezdeti balsikerek nem szegték kedvét, mert kitartó, következetes személyiség volt, aki magas mércét állított maga és környezete elé egyaránt.

SZIVÁRVÁNY

1998. szeptember 12.

 Neves fotósok

 Hudák István

Közel 15 éves szakmai barátság fűz hozzá, de mindezek ellenére be kell vallanom, hogy mind a mai napig keveset tudok róla, és végtelenül kevésnek tűnt az a néhány óra, amit beszélgetésünk során vele és családja körében töltöttem. Kellemes időtöltés volt ez számomra, mert Hudák Istvánt, nemcsak mint fotóst, hanem mint embert is nagyon tisztelem többek között azért, mert sok értékes jellemvonással rendelkezik: szerény és szolid, kimondottan jó kedélyű és tapasztalt fotós. De még sokáig lehetne sorolni a belső értékeit.     

 SZIVÁRVÁNY

1998. május 16.

 Neves fotósok

Vladimir Mihajlov

Az egyik jó ismerősöm hívta fel a figyelmemet arra, hogy van Beregszászban egy fotós, aki már nagyon régen dolgozik, és hogy szívesen megismerkedtetne vele. Ám erre a beszélgetésünkre, úgy mondanám, hogy megismerkedésünkre, csak jóval később került sor, de igazán megérte.

Mihajlov úr már túl van a hetvenen, és jócskán van mire emlékeznie. Elevenen élnek benne a fotózással kapcsolatos élményei, már kora gyermekéveiben megismerkedett a szakmával. De aztán a második világháború idején abba kellett hagynia tevékenységét, hiszen akkoriban már maga a fotózással kapcsolatos gondolat is felért egy komolyabb bűnnel. Így hosszabb időre, vakvágányra került.

SZIVÁVÁNY

1997. december 05.

Neves fotósok

Toldy György

Rég dédelgetett álmom, hogy közreadjam, ha nem is időrendi sorrendben, fotográfiatörténeti kutatásaim eredményeit azokkal a fotósokkal kapcsolatban, akik hatékonyan tevékenykedtek a múltban, vagy jelenleg is hozzájárulnak korunk megörökítéséhez. Az volt a célom, hogy a meglévő értékek ne merüljenek feledésbe.

A Beregszászban élő zenetanárt, mint tehetséges fotóst is sokan ismerik. Egyesek tudják róla, hogy nagy természetjáró és egyben természetvédő, cikkei jelennek meg a járási lap hasábjain.

A tanár úr nem véletlenül lett fotós. Már egészen fiatalon élénken érdeklődött a különböző művészetek iránt. A „Camera Obskura” rejtelmeivel az 50-es évek végén ismerkedett meg. Ekkor még az Ungvári Zeneművészeti Szakközépiskola diákja volt. Eleinte egymás után vásárolta meg a fotós szakkönyveket, és mély tanulmányozás alá vetette azokat. Ahogy gyarapodott a tudása, úgy fokozódott a vágya, hogy saját fényképezőgépe és laborfelszerelése legyen. Megtakarított zsebpénzéből előbb egy „Szmena” márkájú fényképezőgépet vásárolt. Ez elszakíthatatlan társának bizonyult természetjárásai során.

• SZIVÁRVÁNY

1998. február 21.

 Neves fotósok

 Szabó Sándor

Nyílt és őszinte ember, és mint fotós, rendkívül céltudatos, ráadásul mentes minden sallangoktól. Ezért minden hosszadalmas bevezetés és feszélyezettség nélkül kezdte el mesélni fotós élményeit. Olyan élvezettel mesélt a munkájáról, hogy a diktafon szinte feleslegessé vélt, hiszen az ember a nélkül is mindent könnyen megjegyezhetett.

Szabó Sándor nem véletlenül lett a fő elfoglaltsága mellett fotós. Úgy érezte, hogy valami hiányzik az igazi énjéből, ami kiegészíti: rugalmasabbá teszi jellemét és tartalmasabbá az életét. Pedig igen cselekvő ember volt, hiszen komolyan sportolt, amit hűen tükröz egész magatartása. Ennek ellenére ő a fotózást választotta második hivatásául, mert e mellett kötött ki a leghosszabb időre. S hogy nem tévedett, erre az a bizonyíték, hogy számos sikert ért el komoly pályafutása során.

 Cikkeim, Publikációim és más egyéb fajtalanságok

                                     Egyetlen Kívánságom és kérésem, hogy olvassák az alábbi írásokat, és nézegessék a fotókat, ugyan olyan szeretettel és élvezettel, amilyennel azokat készítettem, ha mindez sikerül, nem vesztegették mindhiába idejüket.

                            Gondolataim és önmagam igazolására: „Egy földrészleg igazi értékét, sokszor nem az szabja meg, milyen a nagysága, hanem leginkább a fekvése és milyen  munkálatok folynak rajta.”

1968 őszétől írogatok, a rendszerváltásig leginkább a szakmámba,m azaz kereskedelmi témájúakat. Igazán sajnálom, hogy a legelső: „Szigorúan grafik szerint” című írásom, amit annak idején a KISZ (Kárpáti Igaz Szó) leközölt, az utolsó munkahelyemen, néhány másik újságkivágással együtt, „elkallódott.” Egyidejűleg veszett nyoma, vállalatunk több évtizeden át, általam minden évre külön készített és hatóságilag hitelesített „Üzletek nyitvatartási rendje”-nek okmánycsomagja, ami fontos levéltári okmányoknak számított. Idegen volt illető, aki eltulajdonította, nagyon „megtetszhetett” neki. Amikor finoman rákérdeztem, hogy nem találkozott-e velük, felháborodott. Pedig nem gyanúsítottam, csak érdeklődtem nála, mivel csak egyedül ő dolgozott a dossziéval, amelyben fel voltak, tűzve ezek a számomra és ugyanúgy a vállalat számára is nagyon fontos iratok.