1991

Új Magyar Hírek

1991. március.

Én mégsem megyek

A kivándorlás fekélyként emészti a lelket itt Kárpátalján is, a jobb és szebb élet, valamint a nagyobb megbecsülés reményében. A kivándorló család boldogulását tervezve magyarázkodik, miközben megfeledkezik sok fontos dologról. Különösen arról, hogy a család több tagja életre szóló lelki traumát kap a nehéz beilleszkedés folyamán. Már arról nem is beszélek, hogy mértani haladványként járul hozzá az asszimilációs folyamatok felgyorsulásához. Ismertem olyan kivándorlót, akinek Budapesten mindene megvolt az áttelepülés után. Magyarán mondva: tejben – vajban fürdött. De valami mégis hiányzott, mert szombatonként, sok éven át megvásárolta a jegyet a moszkvai vonatra Záhonyig, hogy ismerősökkel találkozhasson, hogy hírt szerezzen volt munkatársairól, barátairól, rokonairól és szülőföldjéről. A szolnoki állomáson már a harmadik zsebkendőjét cserélte. Aztán kimerülve, sírva vissza Pestre – a jómódba. Egyesek azt tartják: az okos, a tehetséges az „lelécel”, és csak a gaz marad. Lehet, hogy valóban így van. Ám én mégsem megyek. Szóval menjen, aki jött …. Ennyi az egész.

1990

Kárpáti Igaz Szó

1990. március 01. Csütörtök.
1991. szám.

Piacgazdaság nélkül nem megy

A Beregszászi Városi Kereskedelmi Vállalat múlt évi áruforgalmi feladatait könnyedén teljesítette. Persze, ha leszámolom az elosztással járó bosszúságokat. A piacon uralkodó helyzet miatt azonban a feladatok teljesítése egyre kevesebb rátermettséget és tudást követel, ami a szakma erkölcsi vonzalmának, s e miatt tehetségesebb dolgozóinknak az elvesztéséhez vezet. Ez pedig a jövőben tovább bonyolítja a problémákból való kilábalást.

1988

Kárpáti Igaz Szó

1988. június 22. Szerda
1989. szám.

Csak a megújhodás hozhat eredményt

Talán sehol sincs akkora szűkség a jól működő, funkcióját betöltő népi ellenőrzésre, mint éppen a kereskedelemben. Nem járok messze az igazságtól, ha azt állítom, vállalatunk népi ellenőrei a múltban nem játszottak számottevő szerepet a város kereskedelmének fejlesztésében. A legfontosabb, az egész munkánkat érintő kérdések kiestek a látószögükből.

Kárpáti Igaz Szó

1987. december 30.
1988. szám.

Önmaguktól nem oldódnak meg

A szegényes választék, az árucikkek nem kielégítő minősége, az áruforgalmi terv és a vásárlói igények közti különbség, és más hátráltató tényezők jelentős mértékben nehezítik munkánkat. Különösen érzékenyen érint mindez bennünket, azóta, hogy kereskedelmi vállalatunk áttért gazdasági önelszámolásra.

Munkánk átépítését néhány hónappal az új gazdasági rendszer bevezetése előtt kezdetük el. Első lépésként néhány vezető beosztású szakembert mások váltották fel. Az azóta eltelt idő bebizonyította, hogy e döntésünk helyes volt. (1x)

Kárpáti Igaz Szó

1987. március 03.
1988. szám.

                        Mi áll a konténerek útjában?

A berehovói kereskedelmi vállalatnál ez év elejéig 12 élelmiszer és egy iparcikk – üzletet tettünk alkalmassá a konténerekben szállított termékek fogadására. Már korábban hasonló lehetőséggel rendelkezett a 2. sz. élelmiszer lerakat és egy üvegbeváltó központ. A kereskedelmi hálózatban több mint 800 konténer, 70 anyagmozgató eszköz és berendezés, valamint 20 rakodótér van. Manapság kevés hozzánk hasonló vállalat dicsekedhet hasonló bázissal.

Éppen ezért bosszantó, hogy a lehetőségeket, melyek létrehozása nem kis összegbe került, távolról sem hasznosítjuk megfelelő módon. Mi ennek az oka?

I. Publikációim

Gondolataim önmagam igazolására: „Egy földrészleg igazi értékét, sokszor nem az szabja meg, milyen a nagysága, hanem inkább az, milyen a fekvése és milyen munkálatok folynak rajta.”

1968 őszétől írogatok, de nem főállásban, csak kedvtelésből, közben igazán sajnálom, hogy a legelső: „Szigorúan grafik szerint” című írásom, amit a KISZ közölt le annak idején, az utolsó munkahelyemen, „elkallódott.” Így, az már csak a levéltárban található meg. Az eddig közölt anyagaim: írások és fotók terjedelme egy-két kisebb könyvre tehetők.  S ha figyelembe veszem, hogy mindezt, a nem egészen könnyű életem: munkám és folyamatos tanulásom mellett, saját elhatározásból gyakoroltam, amiért annak idején, igaz, ugyanúgy, mint ma, még borravalónak is nevetségesnek tűnő filléreket kaptam, elgondolkodtat. Különösen a mai állapotok ejtenek rabul, hogy értékes gondolataim, javaslataim a nagy nyilvánosság elé kerülhessenek.

A Fotózásaimmal kapcsolatos elismeréseim:

Az 1980-as évek elején, Beregszászban és járásban több alkalommal személyes és közös fotókiállításon vettem részt, többek között Csomán, stb. és lettem első helyezettje a rendezvénynek.

A Kárpáti Igaz Szó által, az 1980-as évek közepén, meghirdetett fotópályázat Első díját nyertem.

1990-ben a Szovetszkájá Torgovlyá c. folyóirat által, a Szovjetunió kereskedelmi dolgozói számára meghirdetett „Sleid emlékbe” pályázat első helyezettje lettem, amit az alábbi folyóirat kivágással és a számomra átadott Oklevél másolatával igazolhatok. Az Oklevélhez egy elektronikus faliórát is kaptam.

Utószó a fotós sorozathoz

Örültem, mintahogyan korábban említettem, hogy a nem egészen könnyű munkám és életem mellett, időt tudtam szakítani arra, hogy a beregvidéki amatőr és profi fotósokról megírhattam ezt a szép sorozatot, amellyel nyíltan, már életükben el tudtam mondani a fotózásaikról a véleményem. Külön örülök, hogy a legtöbbjük nemcsak kiváló amatőr fotóművész, de nagyszerű ember és még nagyszerűbb barátom volt, akikre mindig büszkeséggel gondoltam, gondolok és fogok gondolni a jövőben is. Megtartom őket szép emlékeim között.

BEREGI HIRLAP

2000. január 22.

Neves fotósok

Szajkó Tibor

Személy szerint mindig szívesen fogadtam a barátaim közzé azokat az embereket, akik érdeklődést tanúsítottak a fotózás és annak magasabb szintű művelése iránt. Ma örömmel konstatálom, hogy Szajkó Tibor, akit fotósként közel 20 éve ismerek, azok közé tartozik, akik nemcsak szóban, de tettekben is igazolják, milyen rendkívüli képességekkel rendelkeznek.

Felvételeit szemlélve komoly következtetéseket lehet levonni. Ezek közül az egyik, hogy minden fotóját átszövi az optimizmus, a hit, a bizalom. Pedig a sötét ott van mindennapi magányunkban, a szeretetteink utáni sóvárgásunkban, a hirtelen feltörő és gigantikus méretűvé duzzadt, zavaros és összekuszált értékítéletünkben, ami az elmúlt időben feltétel nélkül elfogadott politikai hitvallásunkból ered. Pánikszerűen vergődünk, megoldásokat keresve: nincs recept, minden gondot egyedül kell felszámolnunk.

SZIVÁRVÁNY

1998. október 31

Neves fotósok

Dancs György

 Ülök a harmadik emeleti lakásunk „legcsendesebb” zugában – a konyhában, amely egyedüli déli fekvésű és napos helyiség, ahol legtöbbször kedvem van testem- lelkem melengetni, dolgozni, csapzott alkotói szárnyaimat bontogatni, próbálgatni, s felelevenítem a múlt kedves emlékeit, amint eltávolítom belőlük a töviseket.

Előttem az asztalon egy 100-110 fotóból álló miniarchívum, egy tehetséges amatőr fotóstól, akit Beregszászban egyszerűen csak Gyuriként ismertek. Azt kevesen tudták róla, hogy nem csak szenvedélyes fotográfus, hanem kitűnő hegymászó is. A Hoverla turistaklub, amelynek tagja volt, a szomszédunkban működött. Itt találkoztunk futólag, de elég gyakran. Hamarosan meg is ismerkedtünk, holott én nagyon jól ismertem őt. Szüleink ugyanis az ismerősitől talán kissé jobb viszonyban álltak egymással, ami az apám korai halála és bizonyos más irányú dolgok következtében, elhidegült, megszakadt. Így, ha távolról is, de némi figyelemmel kísértem az életét.