SzSzBM-i
Nyugdíjasélet
- Augusztus
Szülőfalum
Kígyóként tekergő utcák pora
Bóbiskoló tornácos házak sora
A tetőkön csipkék nedvesednek
A kéményeken gólyák kelepelnek
Fiaik büszkén daccolnak a széllel,
Mint szüleink a reménytelenséggel
A kertek végén akácfa virágzik
Magja ritkán kell ki, mert örökké fázik
Lehullott levele nem ad már árnyékot
Mint az elmúlott szerelem boldogságot
Házai tetején nincsenek keresztek
Asszonyszívek őrzik, sokan odavesztek
Micsoda daliák! Micsoda legények!
Hullatott könnyekből, nefelejcsek lettek.
- október 16.
Nyíregyháza
Utazás
Képzetem végtelen tengerén
Tarajló kérdések sora
Akár a fehérlő hegyekén
A megfagyott idő foga
„Mi lenne jobb?
Rabként szabadon élni!
Vagy tovább,
Szabadon rabként félni!”
Inkább fátylat borítanák a múltra
Mintsem a XX. századot élném újra!
Mily’ jó lenne egyszer!
Hintaszékben ülni,
Lassan ringatózva,
Reményeket szőni!
Madárként a magasba szállni,
Hajók flagstockjain friss szelekre várni!
Élvezni az idő ringatását,
Árbocaik serkentő nyikorgását.
Újra és újra, kalandokba vágni,
Eközben, igazi szabadságra vágyni.
Zuhanó repülésből csókolni a vizet.
Megújult erővel szeldesni az eget.
Ifjú szívvel dacolni a széllel.
Mint anyám, a reménytelenséggel.
Kitépni az idő minden lukas fogát,
Hogy ne vegye el többé,
Az emberek mosolyát
- augusztus 23.
Várakozás
Félelem szülte lucskos álom,
Hánykolódik a szalmazsákon
Torkot szorít múlt és jelen,
Ha vétkeztél, nincs kegyelem
Nyirkos falon búza serken,
Termése bár sosem lészen.
Penészt termel a sötétség,
Neki kedvez a sok bőség.
Csontjaink már mind elfagytak,
Barátaink rég elhagytak.
Eltűnt a fény a lelkünkben,
Vigasz sincs már a testünkben.
Mosolyognánk, de nem tudunk,
Gúzsba kötve várakozunk
Nem moccanunk, csak rettegünk
Eljön a nap, mind elmegyünk.
- március 12.
Nyíregyháza
