Magyarok Világlapja
- június
Levél Kárpátaljáról
Meleg, baráti hangon, őszinte szívvel és mély, alázatos meghajlással tudom megköszönni azt a figyelmességet, amit önöktől az utóbbi években kaptunk. Ráadásul a minap újból megkaptuk a „Magyarok Világlapja” ez évi első számát. Köszönöm. Köszönjük mindannyian, akik olvassuk. Ez olyan mag, amely bizonyosan éledni fog.
Örülök, s közben végtelenül aggódom, mert nem tudom honorálni önöknek ezt a szeretet. Sajnos, amit tehetek viszonzásul a serpenyőbe, az mindössze annyi, hogy igyekszem embernek, és ami számomra még fontosabb, magyarnak lenni, mert ebben van az előbbi is. S erre szerényen másokat is buzdítani, kisebb nagyobb eredménnyel. Tudom, mindez jócskán szentimentálisnak hat. (1x) De elképzelésemtől akkor sem térek el, ha a helyben termett dolgokból (gyümölcs, hús, zöldség, stb.) mértékkel kell fogyasztanunk. Szent igaz, a régebbi töltött káposztáról – persze, kényszerből – egyre többen öltjük fel a minden garast (kupont) fogához verő fakír formáját. De még így is jó magyarnak lenni, ha még sokszor nehéz is. Sokan írtak és beszéltek erről. Én ezzel kapcsolatban csak annyit szeretnék megjegyezni, hogy nincs az a Chrudinák, Szaniszló, és Sugár, aki reálisan tudná tolmácsolni a kint rekedt magyarság mindennapos apró örömeit és folytonos megaláztatását. Persze a bent rekedtek sem dicsekedhetnek túlzottan sok ellenpéldával. Ebből adódik, hogy nincs ma a világon egyetlen olyan kormány sem, amelyik kárpótolni tudná némileg a magyarságot az elmúlt évtizedekben átélt fájdalmáért és megaláztatásáért: a magyarság – Isten tudja, miért – nehezen ébred igazi tudatára. Ennek ellenére bízom abban, hogy újjászületik mindannyiunk örömére.
Kedves Barátaim! Nem tudjuk, meddig leszünk részesei az önök baráti gesztusának. De legyen bárhogy, mi végtelenül értékeljük hasonló megnyilvánulásaikat.
Ferenczy (Ferenczi) Imre
Kárpátalja
- I. 2008. május 17. Igen, a büszkeség, az elragadtatás, hogy magyar vagyok, hogy kárpátaljai és beregvidéki vagyok, nekem sokat számított és számít manapság is. De ez szerintem, rajtam kívül, nem igen bír mások számára jelentőséggel. Minden bajaim, keserveim ellenére magyar vagyok, ennek a nemzetnek a kultúráját szívtam magamba az anyám tejével együtt. Ezért ezt kell szeretnem, ezt kell tisztelnem és megbecsülnöm, ha még engemet nem is becsülnek. Ezektől függetlenül, továbbra sem tagadom, hogy kárpátaljai migráns vagyok.
Annyi bizonyos, hogy ma egy ilyen hangú levélre a legkevesebb, amit ráfognának, hogy Hungarista, Jobbik Magyarországért, Náci, Szélső Jobb. De ami igaz az egészben az, hogy nem érdekel igazából senki véleménye, mert szabad vagyok és ezt a belső szabadságot, amit az őseimtől kaptam örökbe, nem veheti el tőlem senki. Mást elvehetnek tőlem mindent, ezt viszont soha sem.
Kárpáti Igaz Szó
- július 04.
Veszendő értékeink
Ezek a felvételek a beregszászi járási Benében készültek, de lencsevégre kaphattuk volna ilyen tipikus régi magyar parasztházakat Kárpátalja bármely más síkvidéki községében. Annak ellenére, hogy az ilyen házak az egyik l3gszebb kulturális értékeink közzé tartoznak, mert hagyományos magyar építészet gyöngyszemei közé sorolhatjuk azokat – most mindannyiunk szeme láttára omladoznak, lebontják őket, eltűnnek a föld színéről. Némelyikük mögött már magaslik a többé – kevésbé modernek – legaláűbbis itthoni mércével mérve modernek – nevezhető, új, összkomfortos családi ház. A rosszabbik esetben aztán a réginek már helye és nyoma sincs. Tehát lassan így tűnik el szemünk láttára történelmünk és hagyományos építészeti kultúránk egy igen értékes része.
Félreértés ne essék, szó sincs róla, hogy az objektív fejlődési folyamatot szeretném megállítani, vagy ennek szükségességét kétségbe vonni. Ez egyébként is szélmalomharc lenne. Azonban építészeti értékeink megőrzését egyik elsőrangú feladatunknak kellene tekinteni, s közösen gondolkodni azon, mi az, ami még menthető, valamilyen formában hasznosítható. Az ilyen együttgondolkodásra kellő légkör alakulhatna ki olyan községekben, ahol a magyarság többségben él. Persze, most a mély gazdasági válság idején nehéz lenne máris valamilyen komplex terveket, konkrét elképzeléseket javasolni, azonban meggyőződésem, hogy a józan megfontolással, együttgondolkodással építészeti emlékeink további pusztulásának megállítása érdekében találhatnánk eredményes vagy legalább részben eredményes megoldásokat. Én például már azt is elképzelhetőnek tartom, hogy az ilyen és az ezekhez hasonló publikációk nyomán a falusi emberek másként tekintenek régi építészeti értékikre, amelyek magukban vagy hordozták a szépet, az ésszerűséget, amelyek egy hosszú történelmi fejlődés folyamán hozzájárultak egy különleges, szinte egyedei gazdálkodási, életviteli stílus kialakulásához. Ezek a régi parasztházak, ez az építészeti forma magában hordozott sok olyan fontos ésszerű elemet, ami a mai falusi építészetben a leggyakrabban már hiányzik. Így például a nem négyszögletes alakú, hanem – ahogy régen nevezték – hosszú ház tágasabb bejáratot engedett az udvarra, aminek a gazdálkodás szempontjából fontos jelentősége volt. Manapság sok – sok falusi udvar rendezetlen, részben azért, mert ésszerűtlenül van megtervezve, kialakítva. A régi vályogházak jó hőszigetelése télen megőrizte a benti meleget, nyáron pedig óvott a nagy hőségtől. A házakat szinte kizárólag fehérre meszelték, ami valódi tisztaságot sugárzott. A házrészek több funkciót is betöltöttek. A padlás – vagy ahogy ma mondják, a tetőtér – nemcsak védte az épületet, hanem szárítóként is használták. Ugyancsak itt fagyasztották és füstölték a füstölni valót télen. A kút nemcsak a vízigények kielégítésére szolgált, hanem hűtésre is.
Fentebb már érintőlegesen szóltam a régi szép falusi házakat övező tisztaságról. Ehhez hozzá kell tenni, hogy hajdanán a szombat délután és a vasárnap reggel a gazdaság, a ház környéke takarításának volt szentelve. Ebben részt vett a család apraja – nagyja. Sajnos, ez a jó, hasznos szokás is kivesző félben van, ami meg is látszik falvainkon, hogy városainkról ne is beszéljünk.
Ugyancsak volt már szó a régi „hosszúházak” és udvaraik hagyományos, évszázadokon át kialakuló racionális, gazdaságos arányairól, ”megkomponálásáról”. Ajánlatos lenne, hogy a mai házak tervezésénél az építészek ne csak magát a hatalmas házat tervezzék meg, hanem az udvar, a kiskert hagyományos ésszerű elrendezését se hagyják figyelmen kívül. És ami még fontosabb lenne: próbálnák rávenni megrendelőiket, hogy házuk, udvaruk „megálmodásában” is ragaszkodjanak a régi szép hagyományokhoz, vagy legalább legyenek tekintettel azokra.
Ferenczy (Ferenczi) Imre
Szövege és felvételei
U.I.: Mosolygok az orrom alatt, mert mást mit is tehetnék, amikor olykor haza vetődök, ami hétvégére esik gyakran és látom megnyilvánulni ezeket a több százéves szokásokat. Örülök, hogy lám-lám ezek mi vagyunk.
2019- szept. 17.
