Szabolcs-Szatmár-Beregi

SZEMLE

2010/ 2

Beregszászi járásközi árulerakat

Rövid története 

Az írás elkészítését támogatták: Kotner Klári Áruismerő, Adám Dobra igazgatóhelyettes, Medvigy Margit jogász, Rendes Zoltánné könyvelő, és a lerakat más dolgozói.

 

 

Az ismeretlen műkedvelő fotós felvételén a Beregszászi Járásközi Árulerakat épületét látjuk nemsokára a sietős beindítás után. Jobbról az alacsonyabb épületben a hütőagregátok helyezkedtek el, amelyek ammóniával működtek, néhány palackot a felvételen is láthatunk. A gépészeti teremben termelődött hőt hasznosítás nélkül egy nagyobb teljesítményű ventilátorokkal az ablakokon keresztül a szabadba hajtották, ami az egyik szélső ablakon egészen jól látható.

 

Mivel a központi fűtés csak később épült meg, ezért a fűtést villanykaloriferekkel oldották meg az élelmiszer raktárban, amely úgyszintén látható a felvételen. A terep is rendezetlen még ebben az időben, de a lerakat már egészen biztos, hogy működött, mert a felvétel jobb sarkán kivehető és jól látható a palackok előtt a 200 literes kiszerelésben az étolaj, amit egy Iváno – Frankovszki vállalat szállított abban az időben szinte az egész Kárpátalja részére. Az ipari vasútvágány az épület mögött található, ami a felvételen nem látható.

Az alábbi kis közgazdasági történetben természetesen nem arról akarok írni, hogy a szocialista tervgazdálkodás közepette, miként jutott a lakosság bizonyos rétege rejtett jövedelemhez, majd miként működött a továbbiakban ezen, jövedelmek újraelosztása, hanem arról, hogy valóban miként zajlott a kereskedelem fejlődése, és kik voltak azok a személyek, akik ebben komoly szerepet vállaltak, hogy a mai utódok lényegesen könnyebben és olcsóbban előnyökhöz, és szerephez jussanak. Egyáltalában kik voltak azok a személyek, akiknek ezen, könnyű falatokat köszönhetik, és gondolnak – e rájuk, hogy mindez mennyi áldozatukba került azoknak, akik ma korgó gyomorral, némi irigységgel és fájó szemekkel szemlélik az utóbbiak tevékenységét.

Ugyanakkor teljesen tisztában vagyok azzal, hogy olykor bizonyos érzékeny kérdések elkerülése szinte lehetetlenek tűnik, mert azok a fejlődési folyamatok szerves részét képezték, de a tapintat kedvéért a lehetőségekhez mérten megpróbálom őket elkerülni, mert amit nem tud pontosan, vagy felületesen, esetleg hallomásból ismer az ember, azt az illendőség kedvéért is érdemesebb elkerülni.

A beregszászi járásközi árulerakat az 1960-as évek elején még több apró épülethelyiségekben helyezkedett el a város különböző részein, köztük néhány a mai Bocskai utcán, a sokak számára ismerős ruhagyár szomszédságában és a Járási Fogyasztási Szövetkezet irodahelyiségeinek közelében valamint a külvárosban az úgynevezett Pipanyak környékén.

Az 1960 – as évek lején az Árulerakat szakosítása a későbbiekhez arányítva elég szűknek mondható, mert mindössze öt – hat raktárból állt: trikotázs, kultúrcikkek(műszaki, játék, tanszer, stb.), gazdasági és bútor, göngyöleg, méteráru – illatszer – bőrdíszmű, és cipő. Ezek irányítását is csak két – három szakember végezte. Ezen gondok megoldása a továbbiakban V. I. Ferkó áruismerő vállaira nehezedett. Ő volt az, aki, amint az igazgatói megbízatást kézhez vette, hozzálátott, előbb az elméleti majd a gyakorlati megoldások kivitelezéséhez.

A megkérdezettek elbeszélése szerint, az árúlerakat 1964 – ben még a teljesen a Beregszászi Járási fogyasztási Szövetkezet kötelékei közzé tartozott szerkezetien, ami azt jelentette, hogy teljesen alárendelt vállalataként működött. Ebben az időben az árúlerakat nagyon kezdetleges műszaki bázissal rendelkezett: a raktárhelyiségek Beregszász területén szétszórtak, kicsik, és rosszul megközelíthetőek voltak. A megrendelt termékeket mindössze néhány lovas szekér és egyetlen gépkocsi végezte. Sokszor, a közeli falusi fogyasztási szövetkezet megrendelői a maguk és a vásárlók érdekében saját vagy bérelt, kölcsönzött fuvarral érkeztek, hogy felgyorsítsák az általuk kiválogatott vagy központi szétosztás gyanánt kapott termékek mihamarabbi kiszállítását, hogy ezzel is teljes mértékben hozzájáruljanak a forgalom és a kereskedelem fejlődéséhez, aminek egyik fontos alapjául szolgált az a sovány anyagi érdekeltség, ami abban az időben létezett. Mivel a legtöbb szövetkezeti üzletben teljesítmény után fizettek, ez egyben az ottan dolgozók bérének növekedését is jelentette, amit sokszor óriási áldozatok árán biztosítottak. A mennyiben gondolataim leírásában a megfelelő helyre érek, teszek róla említést néhány mondatban, már csak azért is, hogy az olvasóknak legyen némi elképzelése az akkori munkafeltételekről, és hozott áldozatokról, amit az olvasók közül sokan el sem tudnak képzelni.

1965 augusztusában a járási fogyasztási szövetkezet és az árúlerakat kettészakad, de a vezetésben továbbra is a régi káderek maradnak, ami egy teljesen új, és tágas feladatsor elé állítja őket. Ezt a mozzanatot rövidesen, komoly adminisztratív rendelkezés követi, amelynek eredményeként egyesítik az Ilosvai és Beregszászi járásokat. Így határozat értelmében az árulerakat hatásköre is kibővül.

Eközben, a Megyei Fogyasztási Szövetkezet keretein belül nemcsak a járásközi árulerakat ötletei valósulnak meg, hanem párhuzamosan létesül egy szakosított Teherfuvarozó vállalat is, amely bérleti alapon szolgálja ki a járási fogyasztási szövetkezet kiskereskedelmi, közétkeztetési vállalatait, valamint az árúlerakat igényeit elégíti ki megfelelő fuvar eszközökkel, különböző szállítási szolgáltatásokkal: áruexpedicionálás, személygépkocsival való kiszolgálás, stb.. Ennek a nagyszerű lehetőségeknek következtében lényeges tehertől mentesülnek az előbb említettek, mert a továbbiakban elesik a gondjuk a gépkocsipark bővítésével, szervizelésével, a park üzemanyag ellátásával járó gondoktól, és az ezekből adódó nehézségektől, amelyek addig az ők feladatkörükbe tartozott, amit komoly, és nagy előre lépésnek tekintek a fogyasztási kereskedelem fejlődésében.

Mivel az árulerakat a járási fogyasztási szövetkezet jobbnyira a külvárosban, a piacon, és nagyobb részt a falvakban lévő üzleteit szolgálta ki élelmiszer és iparcikkekkel, ezért a kiskereskedelmi hálózat vezetői úgy gondolták, a tevékenységnek nem rossz ismerete, hanem hatalmi igyekezeteik bizonyos beidegződése, és gyakorlása révén, hogy a lerakat, minden kérdésben továbbra is az ők közvetlen irányításuk alá tartozik, amit teljes odaadással próbáltak érvényesíteni. A járási fogyasztási szövetkezet vezetői úgy igyekeztek beállítani a dolgok menetét, mintha a járásközi árúlerakat teljesen alárendelt gazdaságegysége maradt volna továbbra is, ezért ezen oknál fogva olykor képtelen követelésekkel álltak elő az áruszállítási szerződéseket illetően, amelyet korábban az árulerakattal megkötöttek.

A járási fogyasztási szövetkezet olykor a termékek olyan minőségének, és tételének szállítását valamint feltételeinek teljesítését követelte, ami az évi közös szerződésekben nem szerepelt, stb. Természetesen, így azok teljesítése nemcsak lehetetlenné vált, de teljes mértékben megalapozatlan volt.

Mindez a későbbiekben zátonyra fut, és az igazgató - Vaszilij Ivánovics Ferkó révén, hosszas erőfeszítések révén, helyes mederbe terelődik, de nem kis fizikai, szellemi, és pszichikai áldozatok révén. Azt is mondhatnám, élő tanúként, hogy az energia ráfordítás óriási volt és nagy kockázatokkal járt, mert soha nem tudhatta senki, hogy kinek sikerül a fejlődéssel ellentétes teóriát alkotni, aki esetleg szívósabb igyekezetekkel rendelkezik, mint maga a kivitelező és kettétöri a legegészségesebb elképzelést is. Persze ilyenkor az igazgatónak jó volt érezni, hogy a háta mögött a kivitelezésben részt vesz az árúlerakat egész közössége, mert gyakorlatilag támogatták.

1. I. Ferkó mindennapai tevékenységét nemcsak a magas tudás jellemezte, de eközben a szerencse is mellé szegült, mert a Megyei Fogyasztási Szövetkezet elképzelése szerint, önálló gazdasági egység hatékony nagykereskedelmi munkája csak alkotó és kiváló szortiment politikával, és harmonikusan központosított valamint decentralizált áruszállítási módszerrel valósítható meg. Ennek az elvnek a kivitelezésére a megyei fogyasztási szövetkezet elnöksége (?) Haragonics vezetésével és a járási pártszervezet kiváló vezetőre találtak Vaszil Ivánovics Ferkó személyében, akit annak idején az árúlerakat élére állítottak.

 

 

 

Egyedüli fotó, amit sikerült hosszas járás után megszerezni, amelyen jól kivehető I. V. Ferkó alakja, amely az első sorban jobbról a második. Hetyke, fiatalos kissé súlypontjától eltávolodó járása is bizonyítja tevékeny, kitartó és szívós jellemét. Tőle jobbra a Járási fogyasztási szövetség elnöke, később a Gasztronóm igazgatója – V. I. Ribcsánszkij, és jobbra pedig Jarosenko a személyzeti osztály vezetője.

 

Iván Vaszil Ivánovics Ferkó egyaránt, mint ember és igazgató, kimondottan nyugodt, megfontolt és tehetséges, okos, mi több nagyon szerény vezetőnek számított és bizonyult, ennek ellenére tekintélye olykor egészen apróságokon múlott. Mindenki tudta róla, hogy rendszeresen összegzi tudományos munkáit. Ezeket a Szovjetunió Fogyasztási Szövetkezetének legfelső orgánumának folyóiratában a „KOOPERÁTOR” – ban közölte. Egyik munkáját már csak az érdeklődés kedvéért magam is elolvastam, amelyről az a véleményem, hogy az akkori időben a dolgozatnak maga a megjelenése egy bizonyos kisebb hőstettel felérő eseménynek tekintendő. A leírtak annyira az adott helyhez, az árulerakat feltételeihez kötődtek, hogy azt el sem tudtam volna képzelni, hogy az, más tollából származik.

Pedig ezeket, a tapasztalatokat, érdekességeket, fejtegetéseket, azok tudományos összegzéseit, egyesek másoknak tulajdonították, de nincs kikötve tudatosan, megtévesztés céljából. Többek között olyan híresztelések is terjengtek róla, hogy fogorvos felesége írta a számára ezeket a szakmai szempontokból kifogástalan, és érdekfeszítő dolgozatokat, ami természetesen mosolyogni való badarság, képtelenség, mert akkor feltétlenül valamit tükrözött volna az ő tekintetében, vagy férjénél nagyobb nagykereskedelmi tudással kellett volna rendelkeznie, ami megfelelő végzettség nélkül képtelenség.

Viszont, amit ellehet képzelni segítség ürügyén képzett feleségétől, az nem más, mint a helyesírási hibák kijavítása, és nem egyéb. De még hasonló beavatkozással is végzetes fogalmi, logikai, értelmi hibákat lehet elkövetni, aminek következtében a legjobb tudományos munkát már nehéz érték szintre visszahozni. Ezért ebben a tekintetben még ilyen mértékű segítséget is nehéz elképzelni a számára.

Másik oldalról, saját magam is láttam néhány alkalomkor, amikor munka után keményen dolgozott a kéziratai fölött. Azonban kutatásaim alkalmával nem sikerült olyan kollegával találkoznom, aki ténylegesen megerősítette volna tudományos sikerét valamilyen oktatási, vagy tudományos intézetben. De azt többen megerősítették, hogy nemcsak cikkei, de könyve is megjelent a nagykereskedelem fejlesztésével kapcsolatos tapasztalatairól, kutatásairól, és javaslatairól, amelyek többségét beépítette munkájába.

Annyi viszont szent igaz, hogy bizonyos szinten nem jó szemmel szemlélték tevékenységét abban a tekintetben, hogy bizonyos kapcsolódás jeleit tanúsította más felsőbb intézményekhez, ezért komoly riválist láttak személyében, aminek hordaléka az lett, hogy ha egy mód volt rá, igyekeztek akadályokat gördíteni elébe különböző szinteken. Az utóbbit viszont tőle személyesen tudom, mert olykor zárkózottsága ellenére, elárult bizonyos szakmai dolgokat munkája nehézségeiről mindazok ellenére, hogy nem voltunk baráti viszonyban, különösen abban az időben, amikor már nem voltam a beosztottja.

Szerettem vele társalogni, mert sok vonatkozásban példaképemnek tartottam, amiről ő természetesen nem tudott, viszont a tiszteletemet meg érezhette, ezért alkalmankénti eszmecseréinknek ő sem volt az elrontója. Így kerültem vele előbb ismerősi, később pedig munkatársi viszonyba, és lehetőséghez, aminek eredményeként végül egészen közelről megismerhettem. Nagyon sok tekintetben rendkívül értelmes, intelligens és nem utolsó sorban magas szaktudású embernek tartottam, ezért köztünk az olykori nézeteltérések ellenére is, késő idős koráig jó ismerősi viszonyban maradtunk, ami még jobban növelte sajátos tekintélyét a szememben. Nem bizonyult haragtartó embernek. A toleranciát nemcsak a szótárból ismerte, de az élete folyamán hatékonyan gyakorolta is.

Természetesen, ő egyedül kevésre vihette volna, mint nyugodt igyekezettel rendelkező személy és igazgató, megfelelő helyi támogatók nélkül. Önmagamban elemezvén tevékenységét bámulatosnak tartottam, hogy milyen kifinomult érzékkel tudta összeválogatni a szükséges kádereket, úgy a vezetés, mint a legegyszerűbb munkafolyamatok végzése szemszögéből.

Így hosszú éveken át az igazgató nagyszerű segítőjének bizonyult, Anna Vasziljevna Dobonyi főkönyvelő. Őt kiváló szakemberként úgy kell elképzelni, hogy akinek a tapasztalt, okos döntései mellett mindig ott lapulhatott az asszonyi csalafintaság, ha néha az mindössze egyszerű és apró bosszúságnak is bizonyult, hogy nézeteltéréseket teremtsen. Ezeket, az apró gondokat nagyszerűen kezelte, orvosolta lágy, békés természetével Juhász Anna főkönyvelőhelyettes, aki a hármas fogatot a háttérből a legnagyobb szerénységgel vezette. De rajtuk kívül sok olyan szakember: üzletkötők (áruszakismerők), raktárnokok, és így tovább közrejátszottak, akik valóban kitartóan küzdöttek, mert emberi és szakmai teljesítményük csúcsán voltak, amikor az igazgató irányítása alatt a vállalathoz kerültek. Róluk a továbbiakban még szót ejtek.

Ezért kétségeket kizáróan, az igazgató és támogatói odaadó munkája révén, valóban a Beregszászi Járásközi Árúlerakat a Megyei Fogyasztási Szövetkezet különálló és rugalmas gazdasági egységévé válik folyamatosan, és ezt a helyzetet hosszú éveken keresztül meg tudta őrizni. Ennek a V. I. Ferkó által kiépített gazdasági politikának és a kimondottan a járási fogyasztási szövetkezetek és a járásközi árúlerakat partneri kapcsolatának köszönhetően, a továbbiakban, igenis kezdtek valóságon alapuló ellentétek felmerülni: az áruválaszték, a szállítások, bizonyos termékeknek a hiánycikkek listájára, való felkerülésére, majd azok termelésének beütemezése terén. Ezek között különös helyet foglaltak azok a termékek, melyek gyártása helyben megoldhatóknak bizonyultak a készletezési hivatal és az ipari kombinát keretein belül. Ezekkel, a termékekkel a járási fogyasztási szövetkezet sikeresen gazdagította nemcsak az élelmiszer, és iparcikk kereskedelmének választékát, de a jövedelmét is, ráadásul különösebb ráhajtások nélkül.

Viszont itten számolni kell azzal a ténnyel, hogy úgy a készletezési hivatal, mint az ipari kombinát a járási fogyasztási szövetkezet szerves egységei voltak, ezért a gondok elhárítása, magától érthetően, lényegesen kevesebb erőfeszítésekbe kerültek, de nem zajlottak zökkenőmentesen. Ezért sokszor a termelés végleges beindítására néha kívülről némi nyomást kellett gyakorolni, különösen, ha hiányzott a kellő belső kényszer és kezdeményezés. Ezt az erkölcsi nyomást az árulerakat vezetősége gyakran tűzte zászlajára védőpajzsként: „a legjobb védekezés - a támadás” a lehető legmegfelelőbb időben.

Az árulerakat éves áruszállítási szerződése teljesítése a kiskereskedelmi vállalatokkal szemben, ha nagyobb összegű kötbérek kifizetését nem is helyezték előtérbe, mert felsőbb kezdeményezésre, utasításra attól a felek eltértek, de a felmerülő hiányosságok sokszor adtak komoly vitákra okot, amelyek következtében azért néhány árucikk elmaradt szállítását és termelésének beindítását, a szállítási gondok bizonyos részét ilyen vagy olyan távon megoldották, és pozitív irányba tolták a gazdasági kapcsolatok mérlegét.

Az 1960 – s évek közepén a Beregszászi Járásközi Árulerakat egy teljesen új műszaki bázishoz jut, amely az akkori lehetőségekhez viszonyítva, akár modernek is nevezhető.

Az árulerakat a következő fő építményekből tevődött: a lerakat irányításához szükséges kétszintes irodahelyiség, amelynek a földszintjén: tágas előszoba a második szintre való feljárathoz szükséges lépcsőzettel, étkezde – büfé működött, előbb egy majd a későbbiekben két bemutatóterem: az élelmiszer és iparcikkek bemutatására és népszerűsítésére, ahol mindegyik raktárnak az üzletkötője és számlázója ült. A raktárban lévő árukészletet a számlázó vezette külön megnevezések szerint.

Elvileg az üzletkötőnek itten, ezekben, a helyiségekben kellett volna felvenni a megrendeléseket az üzletvezetőktől, felhasználva a bemutatóteremben lévő árupéldányokat a kartotékon lévő árumaradványok figyelembevételével a járási fogyasztási szövetkezet előzetes szétosztása alapján, de leggyakrabban, ha nem hiánycikkekről volt szó, akkor az üzlet forgalmának fajsúlyához viszonyítva.

A gyakorlatban viszont a megrendelések felvétele a legtöbb esetben, a raktárakban folyt, néha tudatosan, máskor kényszerből mellőzve az üzletkötőket, mert így az anyagi felelősök (a raktárnok és az üzletvezető) közelebbi viszonyba kerülhettek egymással. Ez bizonyos közös, kölcsönös érdekek: pontatlan szállítás, nagyobb tételű áru befutása, stb. találkozásának lehetőségét biztosította mindkettőjüknek, ami végül is szabálysértésnek számított, de a legtöbb esetben eltekintettek felette, mert ez a kiiktatás némileg felgyorsította a megrendelés kiszállítását.

A bemutatóterem szép és világos helyiség volt, amelyben modern üveges üvegszekrényekben ízlésesen helyezték el az eladásra szánt termékeket. A nagyszerűen természetes és neonfénnyel megvilágított teremben néha a legsilányabb szovjet termék is a lehető legjobb benyomást keltette a viszonteladókban, csak akkor esett pofára az üzlet vezetője, amikor a terméket már leszállították. Ugyanakkor, az üzletből a termékek csak nagyon ritkán kerültek, vissza a lerakat raktáraiba további eladásra, hogy más helyen haszonnal próbálkozzanak az árusítással. Az ilyen szezonális akciókra csak akkor került sor, amikor a járási fogyasztási szövetkezet vezetése erős erkölcsi nyomást gyakorolt az árulerakatra. Ugyanis ellenkező esetben, nem az, hogy nem látták értelmét a szezon végi áru visszavásárlásának, hanem inkább nem voltak érdekelve a többletmunka elvégzésében.

Az üvegszekrények rendszeres rendben tartása, a bennük lévő termékek frissítése a számlázók és az üzletkötők feladatának tekintették, akik legkevesebb kereskedelmi technikumi végzettséggel kellett rendelkezniük. De az üzletkötők többsége főiskolai vagy egyetemi végzettséggel rendelkezett.

A gyakorlatban az üzletvezetők többsége szóbeli megrendelésekkel jelentkeztek a lerakaton, ami ellentétes volt az elvárásoknak és szabályoknak egyaránt. Ugyanis azt tartották, hogy írásbeli megrendelés esetén, a megrendelő már némi munkára való felkészülésről tanúskodik. Így szívesebben is foglalkoztak vele. Ezekre, a megrendeléslapokra, amivel a viszont eladók érkeztek, kerültek fel aztán a raktáron lévő árukészlet nomenklatúra számai, pontosított megnevezései, valamint a kiírandó tétel mennyisége, ára, stb.. Ezt követően, az adatokat aztán a számlázók a kartonokról levezették a kartonokról vagy új parti áru érkezéskor, felvezettek a kartonokra, és ezután az így kiegészített megrendelőlapot átadták az automatizált számlázó egységnek, ahol a számlaformába öntötték, azaz legépelték, amivel végleges kivitelezést kapott. Ezek után már csak a főkönyvelő és az igazgató aláírása hiányzott, és amint ezt megoldották, a raktárvezetőnek kilehetett adni, vagyis fel lehetett rakodni a megrendelt árut. Az áruszállítását a megyei fogyasztási szövetkezet fuvarvállalata végezte a legtöbb alkalommal 1 – 3 napos határidőn belül.  Persze, hó végén, amikor „égett a kapca a tervteljesítéssel”, a gyakorlatban és elvben minden szinten, az üzletvezetők saját érdekükben „saját” kocsival kellett érkezniük, hogy ezzel is gyorsítsák a munka menetét – az áru a forgalomba való mihamarabbi bevonását, azaz pénzé tételét.

Az üzletek, hogy mentesítsék magukat a nagy hajrá pillanataitól, a sikeres áruforgalmi tervteljesítés érdekében, ha késésben voltak, ami gyakorta előfordult, akkor saját megtakarított pénzüket, vagy pedig kölcsön kértet tették be a pénztárba. Viszont, ha nem volt más megoldás, akkor több napi forgalmukat a hó elején az elmúlt hó forgalmára írtak. Mivel így mesterségesen többlet képződött az üzletek maradványaiban, ezért olyan fortélyokhoz folyamodtak a biztonság érdekében, hogy értékesebb dolgokat napokra, amíg ki nem vették a visszajáróösszeget, eldugtak, és amint sikerült lecsipkedni a „visszajárót” a hiányzó árut visszacsempészték az üzletbe. Hogy minek volt nevezhető az e fajta módszer, ne én nevezzem meg.

A hatalom mágusai azonban mindezek felett szemet hunytak és bölcsen eltekintettek úgy helyi, mint felső szinten, és csak akkor merült fel ez a gond akadályként, ha azt valaki alulról megpiszkálta vagy már túl nagy összeget hömbörgettek az üzletvezetők maguk előtt tervteljesítési hiányként. Ez a tervteljesítési módszer egyaránt „jól működött” úgy fogyasztási szövetkezet, mint az állami kereskedelem vállalatainak üzleteiben. Ezért kiválóan létesült egészen a rendszerváltásig.

A lerakat hivatali épületének második szintjén kapott helyet az igazgatói, a titkárnői szoba, majd a könyvelőség a főkönyvelő külön szobájával.

Külön szobával rendelkezett, az árkalkulátor, a jogtanácsos és a minőségellenőrző áruismerő, aki eleinte egy személyben, a későbbiekben pedig már többen végezték a munkát. Ebbe a munkakörbe teljes egészében beletartozott a mennyisége kifogások jogi képviselete is, ami végül az árulerakat egy hatékony ütőkártyája lett Pohareczki Ödön áruszakismerő és Dudics Béla jogtanácsos vezetésével. Amit az utóbbi nyugdíjba vonulása után, Medvigy Margit jogtanácsos látott el.

Az épület első emeletén kapott helyet a tervezési osztály is valamint a közel 150 - 200 személyt befogadó tágas díszterem, ahol az ünnepi, évzáró és útbaigazító gyűléseket tartották.

Nemsokára az új műszaki bázis átadása után a szakosítás nemcsak nagyobb áruforgalmat, de bizonyos létszámnövekedéseket is von maga után. Előbb, természetszerűen a raktárnokok és az üzletkötők áruszakismerők) létszáma növekszik, de a későbbiekben szükségszerűvé válik előbb egy általános, majd még egy igazgatóhelyettesi vakánszió bevezetése, megosztva a teendőket: élelmiszer és iparcikk forgalom szervezésére és irányítására, valamint ugyanígy külön-külön egy áruforgalmi osztályvezetői beosztás kialakítása.

Az újonnan kijelölt vezetők érdekessége, hogy korban a harmincon aluliak voltak, és rendkívül jól képzetteknek és talpraesett fejeseknek bizonyultak. Azt hiszem ez nagyon jól igazolta V. I. Ferkó személyzeti politikájának megalapozottságát, mert a fontosabb helyekre: vezetőire - fiatalokat, a biztonságiakra – anyagfelelősire – idősebb, tapasztalt kádereket választott. Így hosszú távon sikerült a felesleges aggodalmakat távol tartania magától, de ennek ellenére nem mindig volt minden előre látható.

A számlázó egység két személyből álló bérelt munkaerőből és műszaki gépekből állt, és a földszinten a bejárattól balra egy kisebb különálló helyiségben voltak berendezkedve.

Az étkezde elég nehézkesen indult be, akadozott, mert a dolgozók igényesek voltak, szerettek volna jó minőségű ételeket fogyasztani, ami eleinte nem nagyon sikerült, de a későbbiekben sok huza – vona után megoldódnak a dolgok, és mind nagyobb forgalomra tesznek szert. Persze ehhez hozzájárul az is, hogy a szomszédos kisebb vállatok: a majolikagyár, a megyei fogyasztási szövetkezet fuvarozó és építkezési dolgozói is szívesen veszik igénybe az étkezde szolgáltatásait, már csak a kedvező árfekvéséért is. Az étkezdét a járási fogyasztási szövetkezet közétkeztetési kombinátja működtette, de az áruellátást szinte teljes mértékben, kivéve a friss zöldség és gyümölcsféléket a lerakat, biztosította a számukra. Ez abban az időben kiváló lehetőség volt nemcsak a dolgozók munkahelyi feltételeinek, de a termelési ösztönzésük javítása szempontjából is. Ilyen lehetőséggel abban az időben még a komolyabb iparvállalatok sem nagyon rendelkeztek a városunkban.

A lerakat legnagyobb építményének, mégis a raktárhelyiségekből álló épület számított, amelynek mind a két oldalát fedett és a padlózattal egy szintben futó az áru ki és bepakolására szolgáló rámpa egészítette ki, ami különösen jó szolgálatot tett a kedvezőtlen időjárás feltételei közepette. Továbbá lehetőséget biztosított az árurakodás mechanizálása és megkönnyítése tekintetében, ami egyben a munkafeltételek javítását is szolgálta.

Az épület egyik oldalát, a rakodó rámpa mentén, teljes hosszában vasúti mellék, azaz iparvágány egészítette ki. Így a vasúton érkező áru fogadására, vagy tárolás, átdolgozás után továbbításra, esetleg visszaszállításra, olyanok mint a raklapok, göngyöleg, cukros és lisztes zsákok, kiselejtezett termékek, - amelyek a szabványok követelményeinek értelmében nem kerülhettek az üzletek polcaira, stb. nagyon jó szolgálatot tett.

 

 

Az élelmiszer raktár belső tere, ahol az előtérben balról papírzsákba csomagolt különböző formájú, és minőségi metélt száraztésztát, jobbról viszont faanyagból készült édességgel vagy mosószappannal tele rekeszeket láttunk.

 

A nagyobb tételek ki és berakodása villany és Gaz típusú targoncák segítségével történt, ha az nem ömlesztve érkezett, mint a vasedény, stb., amelyek mennyiségi átvétele a vagonokban, esetleg a rámpán történt, ám a minőségi ellenőrzés a raktárhelyiségekben zajlott.

A vasúti mellékvágány másik oldalán széles, a raktár szélességét megközelítő rakodó rámpa szolgált a vasúti vagonok gyorsabb ki és berakodására. Ezek leginkább építő anyagok ideiglenes elhelyezésére valamint a lerakat által begyűjtött göngyöleg tárolására szolgáltak.

Az árulerakat olykor fizetett pótszolgáltatást is végzett azzal, hogy fizetség ellenében engedélyezte használni vasúti mellékvágányát különböző megrendelőknek, akik nem rendelkeztek: olyannal, és azok a rámpára kirakodhatták, azon rövidebb – hosszabb ideig tárolhatták a részükre érkező küldeményeket. Ehhez az árulerakat birtokában lévő gyors anyagmozgatói lehetőségeket és ideiglenesen őrzött raktározást biztosított. Persze az ilyen módon történő jövedelem bevételt nem rúgott horobillis összegekre

A kétszintes raktárépület földfeletti része élelmiszer és iparcikkek, a földalatti pedig vasedény, és ásványvíz tárolására használták. A pincébe a termékek többségének lebocsátását hajlékony villany gördülőszalagon végezték.

Az árulerakat fontos részének számított a fűtőház, amely október 10 – től április 10 – ig. gőzfűtéssel látta el az épületeket. A fűtés azonban a lerakat műszaki átadása után jóval később indult be és rá néhány év múlva rendszeresen akadozott.  Ezért téli időben hol kibírhatatlan meleg, hol pedig embert megalázó hideg uralkodott. Így a tisztviselők és raktár dolgozói egyaránt fagyoskodtak a beton épületekben, amelyek a rideg tél alkalmával inkább akummulálták a hideget, mintsem védte volna attól az embereket.

Ezért hűléses megbetegedésekkel küszködött a lerakat majd az egész létszáma, mert az alacsony anyagi és erkölcsi ösztönzés, a rossz alkatrészellátás miatt a legegyszerűbb szerkezetet sem tudták megfelelően üzemeltetni. És az idő múlásával ezek a hiányosságok mindjobban előtérbe kerültek. Az ügyvitel dolgozói csak annyiban tudtak enyhíteni a saját helyzetükön, hogy magukra irányított villanyhősugárzókkal próbálták védeni az egészségüket, ami még rosszabb következményekkel társult, mert amint elmozdultak a helyükről, a hirtelen hőingadozás, és az alacsony páratartalom és oxigén hiány következtében a szervezetük még érzékenyebben válaszolt a hidegre. Így a lerakat futószalagon termelte az idült hűléses megbetegedések teljes listáját. A raktári dolgozók pedig némely esetben évről évre egyszerűen a szeszesitalok fogyasztásával próbálták enyhíteni a tél viszontagságait.

Máskülönben árulerakat az iparcikkek szinte teljes nomenklatúráját forgalmazta, köztük az építőanyagokat is. Ezek nem mindegyikére volt befolyással a hőmérsékletingadozás, de a páratartalom az igen. Az utóbbiak számára fedet ugyan, de egyik oldalról egyszerűen dróthálóval bekerített raktárhelyiséget biztosítottak. Így az ottan hosszabb ideig tárolt némely termékek együttesen (a hő és pára) már ki voltak téve bizonyos rizikófaktoroknak, ami negatív értelemben jelentősen befolyásolta azok mennyiségi és minőségi állapotát, és természetesen, nem utolsó sorban az anyagi felelősség szavatosságait, amit a lerakat vezetőségének kellett biztosítania. Ez a gond fent állt nemcsak az építőanyag tárolása körül, de az árulerakat teljes árumaradványának megőrzése, megvédése körül, mivel az egyik anyagi felelős raktárra épületen belül mindössze egy 2 méteres fémhuzalból készült kerítéssel volt elválasztva a másiktól. Ezért eleinte már ebből adódóan is akadtak gondok, ráadásul nem is kicsik. Pedig V. I. Ferkó a legmesszebbmenően igyekezett az anyagi felelősségű posztokra tapasztalt, talpraesett kereskedőket alkalmazni, hogy elkerülje az anyagi felelősséggel felruházott személyzet körüli váratlan kanyarokat. Így kerültek az igazi megbecsülés középpontjává:

Blumberger Dezső a feleségével együtt a cipő raktáron,

Csemeczki Endre és felesége a játék és kultúrcikk raktáron.

Medvigy István az élelmiszer raktár vezetője,

Kameneczki Béla – méteráru.

Ombódi Jenő – divat és bőrdíszműáru,

Orosz Valéria a könyvraktáron,

Sztahora Béla – kötöttáru raktárnok,

Szücs István a gazdasági és edény raktáron, aki a későbbiekben sikerre vitte az igazgató által megálmodott áru expedicionálás gondolatát, mert gyakorlatilag rá nehezedett a raktárakban megrendelt árú átvétele, és annak gépkocsikkal történő kiszállításának irányítása.

Ezt követően a gazdasági raktár további sikeres vezetése Landesman Ferencre hárult, aki a korábbiakban a Gáti Falusi Áruház vezetőjeként dolgozott a Makkos Jánosi Fogyasztási Szövetkezetben.

Hermanovszki Mihály raktárnok, és mások.

Tudom, hogy kissé durva hasonlatot használok, de ezek az emberek csörgőkígyóként ültek a rájuk bízott áruhalmazon, mert végtelenül pontosak voltak az áru bevételének pillanatától egészen a kiadásáig, és még eközben is állandó jelleggel szem előtt tartották, ellenőrizték úgy mennyiséget, mint a minőséget, és már a legkisebb eltérések felfedezése pillanatában elkezdték verni a harangot: számoltak, ellenőriztek, egyeztettek, stb., hogy elkerüljék a nagyobb bajt. Mert ezek a raktárvezetők, mint anyagi felelősek és kereskedők, éles határvonalat tudtak húzni az állami tulajdon és a magán tulajdon között.

Tehát ezek az emberek, akiket még a múlt kereskedelme nevelt ki, a rájuk bízott feladatokat szívvel – lélekkel, és japán szorgalommal végezték, akik hírből sem ismerték a felületességet, a hanyagságot, amit a későbbi korosztály egyre jobban kezd magáévá tenni, mert tekintetükben elmosódok a határvonal tulajdonok fogalmai között. A közös tulajdon fogalma mindjobban kezdi gerjeszteni a fiatalok képzetét, hogy akkor az enyém is, amit a régiek teljesen kizártak. De tény és való, hogy azért a fiatalok nem mindegyikére vonatkozott a felelőtlen megnyilvánulás. Különösen azokra nem, akiket az idősebbek szinte a hónalj alattuk neveltek.

 

 

Az ismeretlen műkedvelő fotón jobbról Medvigy István élelmiszer raktárnok, mellette feketében Pohareczki Ödön minőségi ellenőr, akinek szabad egyenes tartása és terpesze is igazolja az általam róla állítottakat. Magas áruismerete és a kereskedelem mély jogi tudása, a kellő önbizalma messzemenően hozzájárult szakmai elismeréséhez. A fotón balról a második – Blumberger Dezső, a cipőraktár vezetője nem sokkal Izraelbe való végleges kiutazása előtt, balról a harmadik – Gerics Anna a kötött áruraktár vezetőhelyettes.

 

Ugyancsak tapasztalt és okos, kiegyensúlyozott eleinte raktárnokok között említeném Tóth Zoltánt az építőanyag - raktáron, aki a későbbiekben ennek a raktárnak irányítójává – áruszak – ismerőjévé, üzletkötőjévé lesz.

A teljesítmények csúcsértékét nyújtók között említeném Hollender Sándort - a készruha, Sztahora Bélát – a kötöttáru raktáron.

Érdemes megemlíteni a göngyölegraktár vezetőjét – Varga Istvánt, aki a 60-as években egyben a szakszervezeti munkát is vezette az árulerakaton. Őt, nemhiába választották erre a tisztségre, mert a precizitása, a szorgalma, és a becsülete, akár mintaképe is lehetett volna az akkori időknek.

Sok felesleges piszkálódásokat élt meg a két házaspár raktárnok: (Blumberger, Csemeczki), akiket a visszaélések megakadályozása szempontjából igyekeztek mindenképpen szétválasztani, és mint megbízható munkaerőt megosztani, elidegeníteni. Ezeket a szakmai szempontokból induló beavatkozásokat maga V. I. Ferkó is nehezen élte meg, mivel teljesen tisztában volt egy kisebb családi vállalkozás hatékonyságával, amit eredményekkel is igazolt, de azok nem igazán lettek meggyőzőek a felsőbb szervek szemszögéből, mert ők a szabályokat és a hatalmat képviselték, nem pedig az eredményeket. Szerintem a mindennapi életben ezen a téren ma sincs kézzel fogható változás.

Ez a raktárnoki csoport, akire V. I. Ferkó a többmilliós árutömeg bevételezését, megőrzését és forgalmazását bízta, egy nagyszerű, erős, és hosszú távon megbízható szekérnek bizonyult, amely elébe magasan képzett – egyetemet, főiskolát, szakközépiskolát (technikumot) végzett erőteljes, fiatal szakembereket állított. Közöttük elsőként futottak be Anton Kalinics, Veisz László, Bagú Imre, File Lajos, Martin János, Sas József, Nagy Pál, Pável Bidzilyja, Salánki Margit, Ádám Dobra, Mermestein Gyöngyi és még mások. Ők, annak idején, mint fiatal és kiváló szakemberek nagyon sokat tettek V. I. Ferkó igazgató elképzeléseinek valóra váltásában, és kivitelezésében. Néha az volt a benyomásom, hogy az igazgató önmagát látja ezekben, az életerős, tenni akaró és becsvágyó fiatalokban. Érezni lehetett a tekintetében, az egész lényében, de legkiválóbban a kedélyében, ahogyan viszonyul hozzájuk, hogy egyenrangú partnerekként kezeli őket, ami azt jelentette, hogy nagymértékben megbízott bennük és mértékkel ellenőrizte a reájuk bízott feladatok teljesítését, még az általuk elkövetett hibáikat is a lehető legnagyobb nyugalommal és megértéssel kezelte, ami serkentően hatott természetesen ezeknek, a vezetőknek a teljesítményeire.

1. I. Ferkó egész életében szeretett tanulni, feltehetően ezért övezte különleges tisztelettel azokat, akik műveltek voltak úgy szakmai, mint általános tekintetben és lelkileg mélyen átélte, ha valamilyen tekintetben, valakivel nem jött be a számítása. Csalódottságát ritkán tudta igazán leplezni. Nem volt képmutató és álnok, sem alattomos, attól eltekintve, hogy nem volt köteles minden egyes határozatát előzőleg megvitatni az érdekeltekkel, amit ő elég gyakran megtett. Igyekezett alkotói feltételeket teremteni az árulerakaton, már amennyire erre az akkori idők lehetőséget biztosítani.

Érdekes mód, hogy nem neheztelt abban az esetben, ha valamelyik szakemberét, úgy mond, kiemelték a kezei alól. Ilyenkor gyakran mosolyogva ismételgette: „Nem baj, az a fontos, hogy nálunk nevelkedett, tanult és dolgozott, amiről előbb – utóbb mások is tudomást szereznek. Ez pedig öregbíti tekintélyünket. Jobban fognak vágyni hozzánk jönni, dolgozni.” Ilyenkor nem állt meg nála az élet, mert rövid időn belül már, majd hogy észrevétlenül, a következő beosztott végezte a kiemelt munkaerő feladatait. Tehát némi ravaszsággal, furfanggal a helyi kádereket részesítette előmeneteli előnyben.

 

 

 

 

A fotón balról Bagu Imre főiparcikk – áruismerő, File Lajos főélelmiszer – áruismerő, az okmányfotón pedig Sas József iparcikk – áruismerő, akikhez a későbbiekben V. I. Ferkó, mint kiváló szakemberekhez nagy reménységet fűzött.

 

 

Az áruszakismeretekkel rendelkezők között az egyik legkiválóbbnak bizonyult Pohareczki Ödön. Ő eleinte egyedül, de a későbbiekben már néhány beosztottal végzi az árulerakat területére érkező árutömeg minőségének ellenőrzését, selejtezését, aminek érdekessége, hogy ehhez nemcsak a termékek technikai paramétereit, más tulajdonságait, és a műszaki leírásokat, szabványokat szükség volt nagyon jól ismernie, hanem tudni kellett a gondok jogi vonatkozásait is kezelni, hogy kellő mértékben és hatékonyan tudják orvosolni, és elhárítani a felmerülő akadályokat. Ebben rendkívüli jó partnerre talált a jogtanácsosban.

Ebben az időben tevékenykedett az árúlerakaton Dudics Béla jogtanácsos, aki nemcsak magas egyéni kultúrájával, de magas jogi műveltségével is megragadta a köztudatot. Mert a vállalatnál eleitől kezdve a nyugdíjba vonulásáig komoly tudású szakemberként lépett fel, ezért úgy is ismerték el a kereskedelmi, áruszállítási (vasúton és közutakon), valamint más jogi kérdésekben. Csendes, mosolygós, halk szavú, a látszatra naiv megnyilvánulása, sokszor csalta jogi kelepcébe az ellenfeleket.

Hisz a szerződésszegések, a szállítási határidők, és a termelési szabványok feltételeinek be nem tartása, az élelmiszer és iparcikkek minősége voltak a leggyakrabban kifogásolható bajok, amelyek azzal bonyolódtak, hogy a kiselejtezés következtében a forgalomból átmenetileg vagy véglegesen kiestek, ami az áruforgalom csökkenése révén a gazdasági mutatók romlásához vezetett. Ezért pontos jogi meghatározásuk, magyarázatuk, hasonló folyamatok kivédése, megakadályozása, komoly szaktudást igényelt, mert a jövedelem kieséseket a kötbérek beszedéséből némileg, és átmenetileg át lehetett hidalni, de ez a módszer hosszú távon már nehezen működött. Ezért mindez nagyon összehangolt kereskedelmi, és aprólékos jogi munkát igényelt, amelynek Pohareczki Ödön - áruszakismerő és Dudics Béla - jogász teljes mértékben eleget tudott tenni, mi több, komoly feltételeket szabtak az egyes termelők, és szállítók részére. Persze ebben mellékszereplőként sokan láthatatlanul is részvettek, köztük raktárvezetők, könyvelők, áruismerők, stb.

A fentiekben felsorolt raktárvezetők érdekes jellemzője, hogy a legtöbbjük hosszú éven át hiányosságok nélkül vezette a rá bízott anyagiakat, ami azt jelentette, hogy a vezetőség könnyű álmokat aludhatott, annak ellenére, hogy a raktárhelyiségek biztonsági szempontokból rendelkeztek apró, úgynevezett miniatűr hibákkal. Mondjuk, a több száz négyzetméter alapterületű fedett épületben az egyik raktár a másiktól, mindössze 2-2,5 m magas drótkerítéssel volt elválasztva egymástól, vagy a beérkezett árutömeg nagy része a nyitott udvaron tárolódott, amire a belügyi szervektől bérelt biztonsági őrök vigyáztak. De a raktárvezetők részéről történt rendszeres belső ellenőrzés, odafigyelés következtében, mint korábban említettem, már kisebb eltérésnél is „félreverték a harangot”, ezért nagyobb baj csak elvétve fordulhatott volna elő. Azonban ez a végeredmény leginkább az egyéni, és társadalmi erkölcsösségekre alapozódott. Sajnos a későbbiekben ez kiváló légkör, ez állapotot mégis csak felszámolódott, többnyire annál az oknál fogva, hogy a régi szaktekintélyek, akiket még a múlt, azaz a háborút megelőző évek kereskedelme nevelt ki, koruknál fogva levonultak a színtérről, de azért nem teljes mértékben, mert árnyékuk, neveltetésük még sokáig ott marad. Viszont bizonyos gondok megelőzésére ez ugyanakkor nem mindig elegendő.

Más tekintetben az árulerakaton adódhattak volna gondok, mondjuk tűzbiztonsági szempontokból is, de a lerakat helyiségei olyan érzékeny füstjelző rendszerrel volt ellátva, hogy az már 40 C foknál riasztottak. Ezért ez olyan laza tűzmegelőzési fegyelem kialakulásához vezetett, hogy egyesek szabadon dohányoztak a raktárakban, hogy mindezek ellenére tűzesett nem fordult elő még kisebb mértékben sem, az csak kimondottan a szerencsének volt elkönyvelhető.

Visszatérve a hány – többlet kérdésköréhez külön érdekességként említeném meg, hogy a raktárakban olyan pontos számlázási munka folyt, mivel kartotékon futott minden egyes árú megnevezése, mennyisége, bevételének és kiadásának időpontja, hogy hó végi egyeztetések alkalmával a számlázók és a raktárak között napokig keresgéltek egy-egy 30 kopejkás zoknit, 10 kopejkás ceruzát, stb., vagy ha összegre nem egyezett az árumaradvány, akkor akár néhány kopejkát is a választékkeveredés miatt.

Hasonlóképpen zajlott a továbbiakban a folyamat, amikor a számlázók a könyvelőséggel egyeztettek. Hatalmas sóhajok szakadtak ki a számlázók és könyvelők kebleiből, akik leginkább nők voltak, amikor rendben találtak az árú mozgatása körül mindent, vagy kisebb nézeteltéréseket figyelembe véve sikerült közös nevezőre hozni az árumaradványt, és az egységes egyenleggel megfelelő kiinduló pontot elfogadni.

Természetesen, a sikeres áruforgalom lebonyolításához – áru rendszeres átvételéhez és kiadáshoz, valamint az árumaradvány biztonságos megőrzéséhez, első sorban kiváló vezetői gárdára volt szükség, akik nélkül sem az igazgató, sem pedig a főkönyvelő nem tudott volna megbirkózni a közgazdaságilag hatékony elképzelések valóra váltásával. Mert a zür – zavar, a komoly nézeteltérések, a hiányok, a körülöttük zajló magyarázkodások egyáltalán nem alkalmasak az igazi alkotói munkához

Így a város különböző részein elhelyezkedő raktárhelyiségek végre egy helyen, az új árulerakat területén összpontosulnak. Ez nemcsak a lerakat vezetésének óriási megkönnyebbülés, hanem a járási fogyasztási szövetkezet vezetőségének és üzleteinek is, mert ahhoz, hogy biztosítsák a feladatkörhöz, a tervteljesítéshez szükséges áruválasztékot, a fenn maradt gondok ellenére, már nem kell bejárniuk az egész város területén szétszórt apró és kényelmetlen beosztású raktárakat az árubeszerzéseikhez, és ellenőrzésékhez, ami gyakorlatilag a munkafegyelem és a rendetlenséget szorgalmazta. A régi raktárak munkafeltételeiről nem is beszélek, mert a legtöbbjükben a legelementárisabb feltétel, a fűtés, az sem volt biztosított, a higiéniai állapotokról és a kisebb vagy nagyobb munkafolyamatok mechanizálásáról álmodni sem lehetett.

Az árulerakat új műszaki bázisának átadását követően nagy lehetőség nyílik az árutömeg be és kiszállítása alkalmával az ésszerűhöz közeli - központosított és decentralizált módszereket bevezetni, amely óriási munka és időmegtakarítást, és kétségeket kizáróan magasabb jövedelmet jelentett, a korábbi veszteségek csökkentése révén. Mindezek kezdeti örömnek bizonyultak, mert a későbbiekben új keletű gondokkal kellett megismerkednie a lerakat vezetőinek. Mert ezekkel, a fogalmakkal, az új lehetőségek révén, a járás fogyasztási kereskedelme, köztük a falusi fogyasztási szövetkezet közvetlen érintettjei, csak ekkor kezdenek igazán megismerkedni gyakorlatban. Mindez új gondolkodásmódot és új megközelítést igényel számtalan vonatkozásban, úgy a nagy és kiskereskedelmi valamint a fuvarozó vállatoktól egyaránt.

Az árulerakat műszaki bázisának igénybevétele után V. I. Ferkó határozott lépéseket tesz ebben az irányba és a lehetőségek jobb kihasználása érdekében, aminek következtében megpróbálja összehangolni a kiskereskedelem és a fuvarozó vállalat munkáját, már amennyire ez lehetséges, mivel azok nem tartoznak a hatáskörébe, és a kapcsolatuk mindössze szerződéses alapú. Ezért további szakosításokat hajt végre a saját vállalatán belül, az árulerakaton. Így kerül megosztásra az addig egy raktárként működő élelmiszer: édesség és fűszer – 2. sz., valamint a dara, hal, zsiradék és szeszesital – 1. sz. raktárakra. Eközben egyre jobban szükségességgé válik, és kerül a figyelem központjává a göngyöleg raktár munkájának összehangolása, aminek célja nemcsak a járási fogyasztási kereskedelem üzleteinek az üres göngyölegtől, rekeszektől, hordóktól és zsákoktól való kiürítése. Ezekkel, ezek után a gépkocsikat a visszatérő útjaikon terhelték meg, hanem az árulerakat szempontjából elsődlegesnek bizonyultak a fuvarköltségek lényeges csökkentése érdekében, ami a közös feladatnak megfelelően nemcsak a kiszolgálás minőségének javulását vonta maga után, hanem a fuvareszközök jobb kihasználását is. Így egyszerre két legyet ütöttek a munkafolyamatok csiszolásával, aminek eredményeként lényegesen csökkennek az üres járatok a visszaúton.

Ebben sokat játszott az a szabály, hogy ha üresen tértek vissza a fuvareszközök, úgy a gépkocsivezetőknek igazolniuk kellett azt az üzletvezető pecséttel igazolt aláírásával, hogy tárgyilagosan, valamilyen elfogulatlan oknál fogva nem történt rakodás, mert ellenkező esetben, ha kötbért nem is, viszont az árulerakat csak az árú viteldíjával volt köteles elszámolni. Az így kialakított helyzet, ha nem is teljesen, de lényegesen csökkentette az üres fuvarjáratok számát, és természetszerűen növelte a fogyasztási szövetkezet üzleteinek, a fuvarvállalat, és a lerakat munkájának hatékonyságát.

A Beregszászi Járásközi árulerakat két járást: leginkább a beregszászi és az Ílosvai járás kereskedőit szolgálta ki. Az utóbbit inkább csak iparcikkekkel, és olyan élelmiszerekkel, amelyek gyártása helyi szinten nem volt megoldott.

A kereskedők által kiválogatott árut, a lerakatnak három napon belül kellett kiszállítani az üzletekbe, ami elég szoros határidőnek volt mondható. A kezdetben, az árulerakat ezzel a szoros határidővel nem nagyon tudott mit kezdeni több oknál fogva, az egyik: a megrendelt árutételek ingadozó nagysága miatt, ugyanis előfordult, hogy a megrendelés az egyik raktárról mindössze néhány pár zokni, csomag ceruza, néhány darab könnyű játék, stb. volt, amit az egyik vagy a másik járás legtávolabbi üzletébe kellett kiszállítani. Továbbá a másik az, hogy előfordult, hogy egy gépkocsit meghaladó terhelés volt megrendelve valamelyik üzlettől.

Továbbá rendszertelen volt a lerakat raktárainak látogatása az üzletek vezetői részéről, mi több, a megrendeléseket a kereskedők gyakran foghegyről kezelték, azaz felületesen viszonyultak a fogyasztói igények kielégítéséhez. Az alacsony szintű anyagi és erkölcsi érdekeltség előtérbe helyezte náluk a mellékes kereset lehetőségeinek kiaknázását, ami olykor kevés árumaradvány mellett is kivitelezhetőnek bizonyult.

Az árulerakaton a számlázás összpontosított volt ugyan, de az okmányok végleges formába való öntése - kiírása, a megrendelések feldolgozása gyakran sánta kutya módjára történt, azaz hiányzott az összehangoltság, ami néha komoly akadályokat gördített a folyamatok lebonyolításába. Ezért ezekből a kisebb - nagyobb szervezetlenségekből adódóan, szinte elképzelhetetlen tűnt az ütemes áruszállítás feladatának megoldása. Mert hol az egyik, hol pedig a másik raktárvezető által előkészített megrendelés maradt ki a fuvarozás alól. Ezek helyrehozatala rengeteg bosszúsággal és kellemetlenséggel járt.

Ezért V. I. Ferkó –, mint a lerakat igazgatója igyekezett tudományos szinten gondolkodni: osztott, szorzott, kivont és arra a következtetésre jutott, hogy ha e képen folytatja a munkáját, nem marad sokáig az igazgatói székben, mert azt darabokra szedik alatta. Ugyanis a felmerülő gondok által az ellentétek a járási kiskereskedelem vezetősége és közötte olyan óriásira duzzadtak, hogy az már súrolta a tűrési határokat. Tehát sürgősen cselekednie kellett.

Persze a kialakult helyzetben nemcsak az árulerakat tökéletlensége játszott szerepet, hanem az is, hogy a legtöbb ipari vállalat és szállító cég a hónap utolsó napjaira hagyta a szállítási feladatainak teljesítését, sokszor annak nagyobbik részét, a fentebb említett és más zavaró okok miatt. Mindez rengeteg kapkodást, idegeskedést, pontatlanságot, visszaéléseket, stb. vont maga után. Viszont, ezeket szinte lehetetlenség volt teljes mértékben egyszerre felszámolni, már csak az emberi teljesítőképesség korlátai miatt is. Természetesen az árulerakat vezetőségétől függő gondok rövidesen, nagy részben, megoldásra kerülnek.

Mindezek ellenére több éven át nehézkesen zajlik a szállítás, mert a megrendelt mennyiség a megrendelő szétszórt, és elavult kiskereskedelmi egységek terveinek teljesítéséhez továbbra sem egészen kielégítő, mert a termékek egyik része eleve alul keresett, a másik pedig egyáltalán nem talál piacra, ahol azok tovább vesztik a minőségüket az ide – oda rakosgatások és szállítgatásuk közepette.

A falusi fogyasztási szövetkezetek több üzletének vezetője, a kitűzött feladatok teljesítése érdekében, úgymond, vándorbotot vesz a kezébe. Saját szakállára fedett vagy fedetlen gépkocsit bérel, amit péntek este megrakod áruval, hogy másnap hajnal pirkadatával a Lembergi, Iváno – Frankovszki, Csernovici, azaz szomszéd megyék városaiban: Dolina, Számbor, Sztrij, Járemcse stb. két napra letáborozhasson vele, árulja, hogy a normatívákon felüli árumaradványból „letornázzon” valamicskét és jobb fizetéshez jusson, különösen azok, akik ezeket, az áldozatokat fel sem tudták igazából mérni. Eközben rettegnek a lopásoktól, fagyoskodnak, álmatlankodnak, és koplalnak, mint a kóbor kutyák, mert nem lehet kire biztonságosan hagyni a portékát egy percre sem. Ilyenkor ha, jól kifogják az időpontot jó forgalommal térnek vissza, ha nem akkor még a közeli hetekben újra kell próbálkozni. Magában az oda – vissza megtett 300 – 400 km út nem volt egészen veszélytelen. Hiszen volt olyan alkalom, nem egyszer, hogy az egész havi forgalmukat vagy még attól is többet hozták magukkal, amit bármelyik percben elrabolhattak tőlük a hosszú 8 – 10 órás utazás alatt. Az így szerzett fáradtságról, félelmek okozta feszültségről már jobb nem is beszélni. És tették ezt legtöbben mindazért, mert valakik egykoron valakiből kikényszeríttette, amit később mások számára már kötelezővé tettek, akik nem tudtak, és nem mondhattak nemet, hogy ugyancsak valakik elismerésekben részesüljenek.

Az ipari vállalatok által jó minőségűként legyártott termékekre kereslet nem növekedett az árulerakat és a lakosság igényeivel, lehetőségeivel arányosan, amihez ráadásul a járásközi nagykereskedelem szakosodása is hozzájárul, Ennek következtében nem annyira az árulerakat raktáraiban, mint a fogyasztási kereskedelem üzleteiben, különösen az iparcikkekből óriásira duzzadnak az árumaradványok, és messze meghaladja az áruforgalmi tervhez szükséges optimális mennyiséget. Mindez egybevéve, még a kedvező banki kölcsönök kamatai, a megfelelő tárolási feltételek hiánya miatt a termékek erkölcsi és fizikai elértéktelenedéséhez valamint komoly veszteségekhez vezet, aminek a levét leginkább a kiskereskedelem, de még ott is az üzlet dolgozói isszák meg, mert a leírásokat legtöbbször az ők rovásukra bonyolítják le, mondván, hogy az áru minőségének vesztése az ők felelőtlenségéből fakadt.

Az árulerakaton véghez vitt szakosodás egyik napról a másikra természetesen nem hozza meg a gyümölcsét. Így, amíg egy – egy gépkocsit megrakodnak, mert azok a lerakat területére, eleve késve érkeznek, különösen téli időben, amikor bizony déltájt jár az idő, amikorra sikerül azok beindítása. Ugyanakkor a munkaidő kezdete, és vége behatárolt tényező. Ezért, ha távoli, nem ritkán a 100 km körüli szállítási célpontról volt szó, akkor a gépkocsi el sem indulhatott egy ilyen útra, esetleg csak másnap reggel, de még így is igyekeznie kellett a vezetőnek, hogy a kellő időben visszaérjen, de akkor még nem számoltunk az olyan létező akadályokkal, mint a rossz úti és időjárási viszonyok, váratlan helyzetek, stb..

Az a tény pedig, hogy ilyen feltételek közepette a fuvarozó vállalat, és az árulerakat a megyei fogyasztói kereskedelem egyenrangú egységének számított, csak növelte a gondokat, mert így a gépkocsivezetőnek nemcsak áruszállítással kellett foglalkoznia, hanem mennyiségileg és minőségileg át kellett vennie és adnia az üzleteknek a gépkocsira felpakolt terhet, azaz teljes mértékű áruexpedicionálással kellett kiszolgálnia a lerakatot. Ez pedig azt jelentette, hogy teljes mértékű felelősséggel tartozott a szállítandó termék mennyiségéért és minőségéért, azaz a fuvarvállalatnak meg kellett téríteni nemcsak a szállításból, de a figyelmetlen áruátvételből és leadásból eredő veszteségeket egyaránt. Mindez hihetetlenül lelassította, feszélyezetté és időigényessé tette a technológiai folyamatokat, ami még azzal tetőződött, hogy a gépkocsivezető üresen nem térhetett vissza, a visszaúton meg kellett rakodni az autót üres göngyöleggel, rekeszekkel, raklapokkal, zsákokkal, hordókkal – tárával. Ellenkező esetekben pedig dokumentáltan igazolnia kellett az üres járatot.

Az utóbbi következtében gyakran elég forró helyzetek alakultak ki a szentháromság: az árulerakat + kiskereskedelem + fuvarozók, keretében. Az áruszállítással járó fuvarköltségek, amiben benne voltak az üresjáratok költségei is, tetemesre duzzadtak. Az így létrejött rossz munkafeltételek: túlórázások, fizikai és szellemi megterhelések, stb. tűrhetetlen állapotokat és elviselhetetlen ellentéteket szült, ami majdhogy nem csőd helyzettel párosult. Mindez, komoly kihívás elé állította az árulerakat vezetőségét.

A göngyölegek szállításának fuvardíjait a szovjet kereskedelemben általában a szállítás-megrendelő fizette, ami azt jelentette, hogy az árulerakat esetében, mivel bérelt fuvareszközökről volt szó, ő fizette, de az üvegszállításért a fogyasztási szövetkezet részére eső részt behajtotta. Másképpen zajlottak az elszámolások, amennyiben az árulerakat vasúti tehervagonokban szervezte a szállítást. Ebben az esetben a címzettnek nemcsak az üvegek és rekeszek árát tették ki behajtásra, hanem a vasúton történő szállítási díjat, a 0, 04 % – os megengedett szállítással kapcsolatos veszteséget és az idejében visszaszállított üvegekért a 1,5 – 2,0 úgynevezett bonuszt, amelyet a kereskedelem egy külön számlán összegyűjtött össze, hogy ebből az idevágó kiadásait: az üvegátvevők havi fizetését és negyedévenkénti anyagi juttatásait, stb. fedezte. Megjegyzendő, hogy ilyenkor juttatásban részesültek nemcsak a közvetlen, de a közvetve érintettek is, olyanok, mint a számlavezetők, üzletvezetők, anyagmozgatók és raktárnok valamint az áruismerő, aki a szervezte a technológiai folyamatokat. A számlán felgyülemlett, de a kötelező kiadásokon és felszámoláson felüli részt, bizonyos elszámolási határidőn túl: negyedévenként, félévenként, de leginkább csak évenként, átvezették, mint tiszta jövedelmet. Azonban a göngyölegek, rekeszek, zsákok, kartondobozok hanyag minőségi átvételéből és hosszú tárolásával, leadásával kapcsolatos veszteségeket: leginkább minőség romlást, hiányt, egyszerűen az üzletvezetők, azaz a tényleges személyi felelősök fizették meg saját zsebükből, amit úgy igyekeztek megelőzni, hogy a legtöbb helyen szabálysértésekhez folyamodtak, amit mindig az üvegleadója, szállítója fizetett meg.

Igenis, V. I. Ferkó vezető szerepét abban láttam, hogy pánik hangulat nélkül szembe tudott nézni ezekkel, a megpróbáltatásokkal, nem futamodott meg és rövid időn belül megoldásokat talált, orvosolni tudta a nem kívánatos helyzeteket, amelyek valódi, nem másoktól elcsent újítások voltak. Ezeket filozófiai értelemben, saját, belső énjének áthelyezésével, fokozatosan igyekezett bevezetni az árulerakat technológiai folyamataiba, amit teljesen magáévá tudott tenni, beleélte magát, örömöt okozott és szellemének tevékenységéből élvezetet kovácsolt.

A felmerülő akadályokat képes volt kiragadni a maguk sajátos helyzetékből, át tudta őket a saját elképzelése szerint formálni, majd visszailleszteni a megfelelő helyre, hogy az eddiginél jobban működhessen.

Így született meg 1968 nyarán a Lerakaton összevont áruexpedició megszervezésének gondolata V. I. Ferkó igazgató javaslatára, amely az első látszatra ugyan nevetségesnek tűnt, de a későbbiekben, mint kiderült egy nagyszerű és hatékony módszernek bizonyult, aminek következtében a hiányosságok sora önfelszámolódott, és mindössze véletlenszerűvé vált.

Már eleve az által, hogy a 8 – 10 anyagmozgatókból álló csoportot egyesítették, akik azelőtt az egyes raktárakhoz voltak kötve, ezt követően alá rendelték a jövendőbeli expedició vezetőjének. Így az ellenőrzés és az egyesítés, a jobb munkamegosztás révén lényegesen javult a csoport munkájának hatékonysága, mert megszűnt a raktárvezetők oldaláról az el nem végzett munkáért való hozzáírások, és munkaerő kunyerálások. Az összes áru ki és berakodását az expedició vezetője irányította, Mivel az anyagmozgatók teljesítménybéren voltak foglalkoztatva, ezért azok valós mivoltáért is kimondottan ő volt a felelős.

Az expedició megszervezésének a lényege abban állt, hogy az üzletvezetők által kiválogatott, azaz megrendelt és majd kiszámlázott árut már nem a gépkocsivezetők járták sorra összegyűjteni a raktárakból, hogy azokat felrakodhassák, hanem a lerakaton külön erre a célra kijelölt személy, azaz expedició vezetője, aki megszervezett zárt helyen, attól függően milyen termékről van szó, rekeszekben, raklapokon, vízhatlan zsákokban, állványokon összevonta az elszállításra váró terhet. Majd ezeket a cél és útirány szerint csoportosította. Ugyanis a raktárak nemcsak számlával, de külön kemény bútorkartonból készített jegyzékkel is el kellett látniuk az elküldésre váró árutömeget. Ezen a címkén fel kellett tüntetniük a számla számát, a rendeltetési helyet, stb., ami lényegesen megkönnyítette, felgyorsította a gépkocsivezető – expeditőr munkáját úgy az árú átvételekor, mint leadása idején.  Mindez serkentően hatott technológiai folyamatokra, de az évtizedes tervgazdálkodás eredményeként továbbra sem szűnnek meg a lakosság több alapvető élelmiszerrel, iparcikkel, és az állatok takarmánnyal, való ellátásával kapcsolatos gondok, ami még az önellátási törekvéseket is akadályozza.

Ezt követően, amikor az expedicióban összegyűlt megrendelt és elküldésre váró árú, megtörtént az útvonal kijelölése és a gépkocsi telefonon való megrendelése, majd rakodása, amely gyakran egy negyed – félóra között lebonyolódott.

A gépkocsik ki és berakodását kézi erővel, helyéről elmozdítható – gurulós és görgős futószalagon, Rokla típusú kézi és Gáz benzinmotoros emelőkkel végezték, mondhatni nagyobb fennakadások nélkül, aminek eredményeként a két járás fogyasztási szövetkezet üzletei lényegesen rugalmasabb ellátáshoz jutottak. Így az ellátásukkal kapcsolatos nagyobb panaszok egy időre enyhültek, de a gépezet tökéletesen nem működött soha, ami újabb összehangolás, simítás bevezetését sürgették.

Természetesen az ötlet kivitelezése az első napokban döcögött, de az idő teltével egyre jobban működött és oly annyira, hogy néhány hónap leforgása alatt az árulerakat, a bevezetett újítások eredményeként, szabályszerű zarándokhellyé vált a kis és nagykereskedők számára a megyében.

1. I. Ferkó szolid és kissé visszafogott természetű ember volt, leginkább magába befelé mosolygott, és amikor az egyik alkalommal abban az időben összefutottunk az expedició előtt, beszédbe elegyedtünk, kissé kedélyesen, de szerényen jegyezte meg: „Na, látod! Ki gondolta volna?!” Ennyi volt, amit szentelt az ötlete sikerének méltatására, amiből azt a következtetést vontam le, hogy feltehetően biztos lehetett a dolgában mielőtt hozzáfogott a dolgok ésszerűsítéséhez.

1968 augusztusában az egyik alkalommal a titkárnő lihegett utánam, amikor a rakodó rámpán tartózkodtam, hogy menjek gyorsan, mert az igazgató egy nagyon fontos kérdésben régóta keres. Mondom, ezt nem hiszem, mert mindössze néhány perce, hogy kijöttem a szobánkból és eddig senki nem keresett. De „a főnököt nem szabad váratni” – fontoskodott a titkárnő, vele együtt én is, ezért a ”lovak közé csaptam” így rövid időn belül tőle személyesen értesültem, hogy pár óra múlva a Kijevi Dóvzsenkó Filmstúdió dokumentális filmeket készítő csoportja látogat el hozzánk az árulerakatra, forgatásra. Jómagam nem örültem az esetnek, mert nekünk – az én és a szaktársaim számára, több hónapra elhúzódó meg nem fizetett munkát jelentett, amit előre éreztem.

A film forgatását az egész megyében végezték ugyan, de az oroszlán részét mégis az árulerakat területén forgatták. A film felvétele óriási herce – hurcával járt. Az egyik, hogy a rőfös árú bemutatására volt berendezés, ám ez a filmeseket nem elégítette ki, mert a hagyományokhoz híven ők valamilyen globális megoldásra gondoltak. Ezért ezeket, a gondokat valamilyen úton - módon át kellett hidalni. Ezt úgy oldottuk meg, hogy a díszterem színpadjának falához, teljes szélességében futballkaput építettünk, amin keresztül átdobáltuk az anyagokat, de mivel fekete-fehér filmre forgattak, ezért többször át kellett rendezni a bemutatót, mert rosszul nézett ki a filmen a rendeltetés szerinti csoportosítás. Az átrendezéskor bosszúságomban nagyokat mulattam, ugyanis a szép látszat kedvéért, a finom és tarka selyem mellé egyszínű télikabát szövet került, mert színben jobban domináltak egymáshoz közel a fekete-fehér felvételen. Aztán így és hasonlókép váltogatták egymást a jobbnál – jobb árucsoportosítások, amit nem lehetett kellő derű nélkül elviselni. Így került előtérbe, azaz lovagolta meg benyomás a logikát, ami a reklám klipekben eléggé gyakori megoldás.

Végül 1968. októberben „Szigorúan grafik szerint” címmel befejezték a dokumentális film forgatását, ami végül 2 – 3 év múltán került bemutatásra a tv képernyőjén keresztül. Erre nagyon jól emlékszem, mert ebben az időben, jobban mondva a forgatás után közvetlen jelent meg a legelső írásom ezzel kapcsolatosan, ugyanezzel a címmel a „Kárpáti Igaz Szó” hasábjain, aminek nagyon örültem, annak ellenére, hogy mindössze tíz – tizenöt sorból állt az egész tudósítás. Ezt a tudósítást, a többi később kiadott anyagaimmal együtt sok éven át a munkahelyi íróasztalom fiókjában őrizgettem. Aztán a rendszerváltást követően valaki megviccelt, mert a legelsőt és még néhányat kiemelt belőle, mivel tudták, hogy családi levéltári anyagnak számít. Így tűnt el, akkoriban a vállalatunk üzleteinek nyitvatartási grafikonjai is, amit hosszú éveken át gondosan gyűjtögettem. De nem ez a fő mondani valóm, ezért visszatérnék eredeti témámhoz.

Csak a mosoly kedvéért jegyzem meg, hogy a több hónapos felesleges munkáért és rengeteg túlóráért végül a filmstúdiótól három rubel hatvan kopejkát kaptam, ami pontosan kétnapi háromfogásos ebédet jelentett a számomra a lerakat olcsó étkezdéjében. Hasonló végkielégítést kapott a filmgyártól Pohareczki Ödön szaktársam is, és a végén, mint kiderült, mi még jól is jártunk, mert mások sokkal kevesebbet kaptak. Igaz kevesebbet is teljesítettek ebben a tekintetben.

Természetesen az idő haladását és a fejlődést nem lehetett megállítani, sok minden pozitív értelemben megváltozott, de az áruszállítási szerződések teljesítésének legnagyobb és örökzöld gondjai továbbra is megmaradtak, és leginkább azok voltak, amelyek érintették az üzletekbe való áruszállítás mennyiségét, választékát, és azok a szerződésben megszabott: választéktól, mennyiségtől, minőségtől, határidőtől való eltérését, de szerintem ezek a tényezők bármely ország kulturált kereskedelmének úgymond – örökzöld slágerei. Ezért ezek a hiányosságok újabb és újabb megoldásokat követeltek, amit V. I. Ferkó tekintetében első sorban az üzletkötők hatékonyabb munkájában látta az áruselejtezés, a szállítási határidők ellenőrzésé és betartatása, valamint a jogi munka hatékonyságának növelése terén.

A járási fogyasztási szövetkezet kereskedelmi hálózata műszaki bázisa is kezd lassan izmosodni. Így a nagyobb és felszereltebb falusi üzletek megjelenése egyre jobban felszámolja a helyi lakosság kiszolgáltatottságát a városiak előtt, akik felfedezvén a lehetőséget, mind gyakrabban ruccannak ki egy – egy divatos holmiért a környék távolabbi áruházaiba, amivel kezd kihalóvá válni a falusi boltosok iparcikkeket árusító nomád életmódja. Így a falusi szövetkezeti kereskedelem az állami kereskedelem kézzel fogható versenytársává kezd válni, aminek kialakulásában fontos szerepet kap a nagykereskedelem felzárkózása, de a teljes kibontakozást, a hatalom központosítása erős korlátok között tartja. A szabad kereskedelem csak elvileg létezik, és ha igen, akkor nagyon szűk korlátok között. Ilyen feltételek között szerintem még nagyobb elismerést kíván egy – egy újítás, ésszerűsítés.

1. I. Ferkó érdemét ezekben, a szervezési újításokban, és abban látom, hogy végül is egy olyan ötletcsomag bevezetésével állott rukkolt elő, amelynek előnyében, kivitelezésében, meg tudta győzni, nemcsak a lerakat, de a járási fogyasztási szövetkezet, a fuvarozó vállalat dolgozóit, de különösen a megyei fogyasztási szövetkezet vezetőségét. Mert nem szabad megfeledkezni, hogy a V. I. Ferkó által bevezetett újítások többsége eleinte némi forgalom kieséssel, és lassulással járt, amit nem lehetett elkendőzni, amiért valakinek vállalnia kellett a felelősséget. Ezért ebben és a többi vonatkozásban egyaránt el kell ismernünk, hogy mindez együttvéve hatalmas munka és felelősség volt, amit a lerakat igazgatója meggondolás nélkül vállalt.

Igaz, az igazgató által javasolt, és kiépített, majd felállított „minőségellenőrzési fal”, amely később külön osztállyá nőtte ki magát, amit aztán Pohareczki Ödönre bíztak, mivel őt találták a legalkalmasabbnak erre a posztra, aminek eredményeként a szállítók hamar megérezték felelőtlen termelésük következményeit. Persze azt a kárt, amit szerződésszegésük révén termeltek, kötbérek fizetésével nehezen lehetett megtéríteni, de a lerakat még így is nagyszerűen profitált ebből a tevékenységből. Ezt mi sem bizonyít jobban, mint az, hogy előfordult, hogy az elmaradt áruforgalmi terv teljesítése mellett a jövedelem túl lett teljesítve, ami a továbbiakban bizonyos óvatosságra késztette a vezetést.

Ugyanakkor sem a járási fogyasztási szövetkezet, sem pedig a neki alárendelt vállalatok és üzletek ebből a nyereségből csak keveset tudtak lecsípni, mert apró és kis egységekből álltak, ezért a jogi követelések csak aprólékos, fárasztó munkával lett volna megoldható, amihez keveseknek fűlt a foga. Így az egyik oldalról, nem érte meg a könyvelői és jogi procedúrákkal járó bosszúságok, a másik oldalról pedig, mivel állandó szerződéses viszonyban állt az árulerakat és járási fogyasztási szövetkezetek, kissé tartottak a jogi és másfajta megtorlásoktól. Ezért számoltak, tartottak a munkafolyamatok során bizonyos prioritások, presztízsek elvesztésétől, valamint a szankciók benyújtásától, bizonyos termékek (a keresletnek kevésbé örvendők, amiből a lerakat raktárain volt bőven) központi elosztásától, amelyek negatívan befolyásolhatták amúgy is nem túlzottan ragyogó gazdasági állapotukat. Máskülönben a járási fogyasztási szövetkezet jogi követeléseinek, kevés foganat lett volna, mivel egy megyei szervezethez tartoztak. Ezért bizonyosan, a felmerülő viták tárgyalását biztosan a fogyasztási szövetkezet saját döntő bírósága tárgyalta volna, amely aligha szankcionálta volna az esetet. Ily módon a felmerülő ellentétek közös rendezvényeken elhangzó szócsatákban feloldódtak.

A másik fontos tényező, amely ugyanúgy továbbra is az árulerakat mérlegének nyelvére játszott az a tény, hogy az említetteken kívül, a vállalat sok olyan lehetőséggel rendelkezett a kiskereskedelem forgalmának növeléséhez, amelyek nem tartoztak bele a szerződés kereteibe. Ezek között sokat nyomott a latba, hogy az árulerakat szakgárdája üzletelései révén olyan nem összpontosított forrásokból rengeteg olyan áruhoz jutott, amellyel saját belátása szerint rendelkezett. Viszont komoly nézeteltérések esetén, a járási szövetkezetek üzletei, mint érintettek feltehetően ezektől el is eshettek volna. Így nagyon sokszor kénytelenek voltak megbékélni a kialakult alárendelt helyzettel vagy függőséggel.

Kétségeket kizáróan mindez, ha nem is kellemesen érintette, de nyugodtabb munkalégkört teremtett az árulerakat vezetősége számára, amelynek vezetésében komoly szerephez jutott V. I. Ferkó, mint igazgató, aki a lehető legnagyobb szakszerűséggel irányította a lerakatot hosszú éveken keresztül.

1. I. Ferkó a Beregszászi Járásközi Árulerakaton 1978 – ig dolgozott. Az árulerakat által elért nagykereskedelmi áruforgalom elérte 25, 2 millió rubelt. Az érdekesség kedvéért megemlítendő, hogy ugyan ebben az évben a lerakat által benyújtott és „besepert” szankció összege meghaladta a 170 ezer rubelt, köztük a szállítási feltételek: a kiutalt árutételek mennyiségének le nem szállítása és szállítási határidők megszegéséért 120 ezer rubel és a minőségi normatívák: szabványok, műszaki paraméterek, stb. megszegéséért pedig 58 ezer rubel.

A kutatás folyamán, amely eléggé szűk lehetőségek között folytatódott, ez a tény magából a gazdasági elemzésekből is elég pontosan megállapíthatók, annyit lehetett megtudni az árulerakat áruforgalmát illetően, hogy az 1985 – ben kb 1,5 milló rubelt tett ki, amiből ismervén a szovjet vállalatok jövedelmi kulcsát, ugyancsak körül belül 1,5 – 2,5 közötti összegben állapítható meg.

Viszont ez csak az egyik oldala a kiváló áru és jogi ismereti valamint a hatékony alkalmazásukból eredő munkának. Ugyanis, eközben nem szabad elfelejteni, hogy ez messze nem az az összeg, amely a valóságban nézeteltérésekként az áruszállítók, és az árulerakat közötti alkalmankint, mint a vitatárgya a valóságban fennállt. Mert gyakran azok a szállítók, akik idejében válaszoltak, és hajlandók voltak különböző engedményeket tenni. Mondjuk jobb minőségű és terven felüli szállítással orvosolni a helyzetet, mint amilyen elő volt írva a szerződésben, hogy a lerakat kedvezőbb áruforgalmi feltétételekhez jusson, gyakran, mentesültek a megtorló intézkedésektől. A hasonló „nézeteltérések” a legtöbb esetben még a döntő bíróságok asztaláig sem jutottak, mert az érzékenyebb és szállítási gondokban ludas vezetők, igyekeztek ezeket, az ellentéteket, úgymond idejében lerendezni, hogy azok lehetőleg sem a felsőbb, sem pedig a pártvezetés tudtára ne jussanak. Hogy nyugodtabban aludhassák álmaikat. Szoros gazdasági kapcsolatok folyamán előfordultak olyan esetek is, hogy a már megítélt, azaz a pereskedések folyamán megnyert összeget elengedték, mert a szállító később terven felüli szállításokkal enyhítette az árulerakat nagykereskedelmi áruforgalmi tervének teljesítését. Ez jobbnyira olyan esetekben állt fenn, ha történetesen keresett termékek szállításáról volt szó. Ilyenkor az ügyet átrendezésre vagy valamilyen más oknál fogva, egyszerűen visszahívták, másik esetben az összeg behajtásra való tételét elódázták.

A Beregszászi Járásközi Árulerakat felfelé ívelő fejlődési görbéje szinte egybeesett V. I. Ferkó férfiúi fénykorával, amiért ha életében nagy elismeréseket nem is szerzett, de a szocialista tervgazdálkodást, két járás kiskereskedelmi vállalatait új tartalommal telítette meg.  Mindezért a párthatalmi rendszernek, nem kevésbé elvbarátainak, akiket kitartó hűséggel szolgált nagyobb elismeréssel kellett volna adózniuk még az érintett életében. Nem kevésbé adósok azok is, akik mára az általa felépített ingatlanokat használatbavételi engedéllyel megkapták, legalább annyira, hogy a lerakat területén egy közös rendezvényen róla, megemlékezzenek,  adózzanak annak a kiváló nagykereskedelmi szakembernek, akinek az örökségüket nem kis mértékben köszönhetik.

 

 

Az 1984 – ben egy turistautazás alkalmával az árulerakat dolgozóiról készült fotó is ábrázolja, hogy a személyzet összetétele az 1960 – as évek közepéhez viszonyítva lényegesen megváltozott. Régen a fontosabb anyagi és bizonyos tisztviselői felelősségekkel járó beosztásokban zömével idős és tapasztalt dolgozók töltöttek be, akiket később fiatal, olykor kellő tudás és tapasztalat nélküli fiatalok váltották fel, ami egyértelműen magában rejtett bizonyos veszélyeket jogi viszonylatokban. Azt hiszem, kikerülni ezeket az életben csak azoknak lehetett, akik mindössze egy – két napot töltöttek a vezetői bársonyszékben.

1. I. Ferkó igazgató újító jellegű és tudományos munkáságát, annak ellenére, hogy nem kapott kellő hivatalos elismerést, abban látom, ebben a megkérdezettekkel nagyobb részt, egyet értve, hogy több járás fogyasztói szövetkezetét, a lerakat személyzetét, a feladatok, és gondok, átértelmezésére ösztönözte, amivel közgazdasági és szociális változtatásokra készteti a környezetét. Ennek következtében, ha nem is a teljes egészében, de bizonyos fejlődésnek indul úgy a nagy, mint a fogyasztási kiskereskedelem. Persze nem mindig helyes irányba, aminek egyik igazi és valódi oka, az infrastruktúra rossz állapota, a közgazdaság helytelen összehangolása, és az információ, mint tartalék lehetőség helytelen, nem kellő értékelése. Mindez, részben ahhoz a helytelen gazdasági politikához vezet, hogy az újonnan megépített és önkiszolgálású formájú üzletekhez nagyobb területű raktárhelyiségeket építenek, ami nem más, mint felesleges pénzelszívás az olyan ágazatoktól, amelyek kellő odafigyeléssel hatékonyabb eredményeket hozhatott volna még a szocialista gazdálkodás feltételei közepette is.

Viszont ezeknek, a gondoknak a felszámolására a helyi kezdeményezések nem kapnak kellő támogatást. Így még az önkiszolgálás, mint új kiszolgálási forma sem hozza, meg a kellő sikert, hatékonyságot. Ezen csak tovább ront a szocialista tervgazdálkodás és a központilag szervezett áruelosztási rendszer, aminek következtében a fogyasztási szövetkezetek üzleteinek árumaradványa évről évre növekszik. Ez végső sorban nem lett volna baj, ha az áruválaszték és annak minősége fogyasztók keresletének és igényének megfelelően alakul. Már lényeges eredményt lehetett volna elérni az információ csere révén, ha az legalább horizontális szinten, vállatokon belül, kellő figyelmet tanúsítanak, ennek a fontos értéknek. Mert ha vállalaton belül aktívan, szabadon, korlátok nélkül, csereberélhettek volna az üzletek, biztosan sokkal kevesebb áru halmazódik fel a raktárjaikon. Viszont az erős kontrol, az ügyintézés, és többi megfelelő lehetőségek: ösztönzés, és bizonyos eszközök hiánya ezt nem tették tökéletesen lehetővé. Olykor az ilyen irányú legegyszerűbb törekvés is nevetséges kudarcba fulladt, vagy ha megoldódott, akkor erőn felüli erőfeszítésekbe került, amihez a következőkben a kezdeményezőnek már nem volt egyáltalán kedve. Így mindig, minden maradt a régiben. Ezért feltehetően hiába lettek volna kiváló állapotú fuvareszközök birtokában, a minőség ellenőrzési tűzfal is inkább a helyi jövedelem szerzés gondjait enyhítette, mint sem az átfogó minőségi árutermelés gondjait. Ezért általános gyakorlásuk az Unióban sem sokkal, jobb eredményekkel számolhatott volna bármely vállalat. Holott voltak lehetőségek, amin szigorításokkal igyekeztek változtatni, ami a leggyakrabban ellenkezőleg sült el, mert a termelő vállalat, amelyet valamilyen oknál fogva: rossz áruminőség, szállítási kötelezettségek megszegése miatt megbüntettek, a továbbiakban egyszerűen tárgyi okokra hivatkozva megtagadta a szerződésben megállapított szállítási feltételek maradéktalan teljesítését, azaz a teljes leszállítást, a tartozás további lefuvarozását a vásárlónak. Ennek jogi következményei és felelőssége alól a termelőknek a leggyakrabban sikerült kibújnia. Így a kisebb vásárló vállalatok, akik nem rendelkeztek jogi szakemberrel – jogtanácsossal, vagy talpra esett áruszak - ismerővel, ezzel a jogi lehetőséggel nem is nagyon tudtak mit kezdeni. Ezért veszett baltanyelének, esetleg szélmalomharcnak tekintették, és a nagyokra bízták a sorsukat.

 

Ezen z ismeretlen szerző által készített fotón az árulerakat dolgozói egy mezőgazdasági termelőszövetkezet termés betakarításán vesznek részt. Sajnos, korábbi fotóval nem rendelkezünk a lerakat dolgozóiról, de az elmondottakból és ezen fotóképzeletbeli összehasonlításából megtudjuk ítélni, hogy az őt követő vezetők lényegesen máskép képzelték el a nemcsak a vezetés, de az árulerakattteljes összetételét. Mert az őt követő időszakokban a fiatalok egyre erőteljesebben követelték a maguknak kijáró helyet. Így kerültek a későbbiekben az igazgatói székbe   Malcsickij, Nagy Pál, és az ők közreműködésével még sokan mások különböző vezetői beosztásokba. Hogy mennyire igazolták ezt a vezetői stílust, a munka hatékonyságát jellemző számok, az különleges és hosszadalmas gazdasági és személyzeti elemzéseket igényelne, amit nem tekintettünk ezen írás elválaszthatatlan részének.

 

Az elavult műszaki bázis, gondolok itten az autóipar által kibocsátott fuvareszközökre, még kellő mértékű információ, és hozzáállás birtokában sem tették lehetővé a termékek gyors célhoz juttatását, mert a közutak olyan állapotban voltak, hogy a feladat kivitelezése szinte lehetetlenek számított, ha igen akkor pedig elhúzódott. Így azok megoldása már nem hozta sem azt a siker élményt a kivitelezők számára, sem pedig az elvárt hatékonyságot.

Ezért V. I. Ferkó elültetett fájának gyümölcsei, minden igyekezet ellenére, és nem az ő hibájából, nem kellő ízűekre érlelődtek, de véleményem szerint még így is kalapot lehetet előtte emelni, hogy az adott lehetőségek között megpróbálta sokszor még a lehetetlent is, azért, hogy a nagy és kiskereskedelmet előre mozdítsa, amibe hatalmas fizikai és szellemi energiát fektetett.

1. I. Ferkót az igazgatói székben J. A. Malcsickij, aztán Belián Mihály majd Nagy Pál követte. Igaz, hogy erre az időre az árulerakat feladatkörének és áruszállításának, valamint árutárolási gondjainak java - része már megoldódtak, de mivel a szerteágazó gazdaság – politikai tevékenység nem maradt gondok nélkül, maradt bőven tennivalójuk. Ezek, hol az árulerakat alárendeltségének megváltoztatásaiból, hol az áru-felhalmozódásokból, hol pedig a hiánycikkek gyártásainak és szállításainak eredtek, amelyek teljesen más megközelítést követeltek a vezetőktől. Hogy mennyire tett eleget ennek a követelménynek az utóbbi vezetés, sok esetben nem rajtuk múlott, mert a mozzanatok gyorsan követték egymást, amire egyáltalán nem voltak felkészülve. Csípőből pedig csak az tud tüzelni, aki kellő tudással és gyakorlattal rendelkezik. Mennyire rendelkeztek akkoriban ezekkel, az adottságokkal? Ezt leginkább a vezetők közvetlen alkalmazottai tudták volna eldönteni, amire nem szívesen vállalkoztak. Ezért én sem merülök bele.
2. I. Ferkó érdemének tulajdonítom azt is, hogy hosszú éveken keresztül egy soknemzetiségű vállalatot nagyobb ellentétek felmerülése nélkül vezetett, amihez kétségeket kizáróan hozzájárult vezetői rátermettsége, és nem utolsó sorban rendkívüli intelligenciája. Persze nem zárom ki, hogy voltak kisebb súrlódások és koccanások, de azért ne felejtsük el, hogy ehhez lényegesen hozzájárult egy olyan diktatórikus rendszer is, amely nem tűrte és nem bírta elviselni a nemzetiségi ellentéteknek, amelyek a nemzetiségek születésével egyidősek, még a gondolatát sem. Természetesen, mint minden embernek neki is voltak a saját hibái, de ezeket, az általa elértek annyira elhomályosították, hogy azok magas tudása, tehetsége és sikerei mellett szabályszerűen eltörpülnek és még említésre sem érdemeltek.

A további szakosítások üteme is lelassult, de nem zárult le teljes egészében, mert az 1990 – es év végére 14 – 15 raktár működött, amelyek mindegyikéhez külön szakembert, áruismerő – üzletkötőt társított a vezetés annak érdekében, hogy az eladás és vásárlás a lehető legnagyobb összhangban történjék.

Mindezek ellenére, mivel ebben az időszakban rendkívül gyorsan változtak a politikai és gazdasági feltételek, személyesen nem vállalnám egy idevágó megfelelő gazdasági elemzés elvégzését, már csak az akkoriban felmerülő lakossági áruéhség, pénzmentés, stb., okai miatt sem. Persze kellő lehetőségek adtán, nem kizárt, hogy a korábbi évek pontos közgazdasági adatok birtokában, rendkívül érdekes következmények, levonását lehetne megtenni, amelyek bizonyosan adalékul szolgálhatnának még a mai feltételek közepette is, a szolgáltatási szféra tovább fejlesztése érdekében.

És befejezésül még egyet: a fenti történetet nemcsak a megkérdezettek elbeszélése alapján fogalmazódott meg, ebben sokat játszott személyes kapcsolatom és az évek folyamán így szerzett tapasztalatom. Ezek alapján bátran kijelenthetem, hogy kommunista révén, a szükséges munkaerő toborzásai és betöltései alkalmával a jövendőbeli alkalmazotthoz első kérdése sosem az volt, hogy „Tagja – e Ön a kommunista pártnak?”, hanem az: „Mi a hivatása?” és „Milyen végzettséggel rendelkezik?” Szerintem ebből nagyon sok érdekes következtetést le lehet vonni.

Mivel a dolgozat kimondottan szóbeli elhangzások alapján fogalmazódott meg, ezért az esetleges apró pontatlanságokért előre is a hozzá tartozók és az érintettek szíves elnézését kérjük.

 

Ferenczi Imre

2008. szeptember 30.